Este jött a parancsolat számunkra...

Este jött a parancsolat számunkra,
Indulni kell, magyar fiak, a harczra,
Sirtam mint a zápor eső,
Hogy tőled búcsuzni késő,
Galambom!
Reggel korán megütötték a dobot,
Kiadták a kemény parancsolatot:
Indulni kell a csatára,
Csókot sem adtam szép szádra,
Galambom!
Ha az Isten visszahozna még egyszer,
Megkérdezném, mit fogadtál ezerszer,
Hogy mind addig hivem maradsz,
Mig Puchnerrel eltart a harcz
Erdélyben.
Ha meghalok vagy a csatán elesem,
Gondolj reám, imádkozzál érettem.
Hullass érttem egy pár könnyet,
Megérdemlem tán ezt tőled,
Galambom!

Nagy-Abonyban csak két torony látszik...

Nagy-Abonyban csak két torony látszik,
De Majlandban harminczkettő látszik;
Inkább nézném az abonyi kettőt,
Mint Majlandban azt a harminczkettőt!

Rózsa virít, rózsa nyílik...

Rózsa virít, rózsa nyílik,
A babám udvarán;
Magyar huszár karírozik
Sötét pej paripán.
Ne karírozz, magyar huszár,
Még le találsz esni,
Nincsen itten édes anyád,
Ki fog megsiratni?
Ne sirasson engem senki,
Jól vagyok tanítva,
Se galopba’, se karélyba’
Le nem esem róla.
Magyar huszár, magyar huszár
A nyeregbe termett,
Mint a jó földbe a búza
Belegyökeredzett!

Szegedi kaszárnya...

Szegedi kaszárnya,
Nem az Isten háza;
Sok szép barna lánynak
Ott hervad virága.
Tegnapelőtt este
Csak azt vettem észre:
A két kezem, lábam
Vasba vagyon verve.
»Ne sirass, angyalom,
Ne sirass oly nagyon!«
»Hogyne siratnálak,
Mikor vasban látlak?!«

Kis pej lovam térdig sáros...

Kis pej lovam térdig sáros,
Ragyogós csillagom, galambom!
A kantárja meg aranyos,
Ragyogós csillagom, galambom!
Felcsap a sár a hátára,
De még jobban gazdájára,
Ragyogós csillagom, galambom!
Szállj le, huszár, a nyeregből!
Ragyogós csillagom, galambom!
Vesd ki lábad a kengyelből,
Ragyogós csillagom, galambom!
Ereszd le a lekötődet,
Öleld meg a szeretődet!
Ragyogós csillagom, galambom!
Zöld asztalon ég a gyertya,
Ragyogós csillagom, galambom!
Barna kis lány gyujtogatja,
Ragyogós csillagom, galambom!
Hol meggyujtja, hol eloltja,
Csak a szivem szomoritja.
Ragyogós csillagom, galambom!
Három huszár a csárdában,
Ragyogós csillagom, galambom!
Piros bort iszik bujában,
Ragyogós csillagom, galambom!
Tele pohár a kezében,
Szeretője az ölében,
Ragyogós csillagom, galambom!
* * *

Három huszár a csárdában,
Ragyogós csillagom az égen!
Piros bort iszik bujában,
Ragyogós csillagom az égen!
Piros bort iszik bujába’,
Mén a császár szobájába,
Ragyogós csillagom az égen!

Nem kell nekem papiros...

Nem kell nekem papiros,
Maradjon a boltba’.
Jobban illik fényes kard
Az én oldalamra.
Gálicz helyett golyóbis
Csörög a zsebemben,
Tinta helyett palaczk bor
Villog a kezemben!

Látod, rózsám, hogy nyergelek, jaj!

Látod, rózsám, hogy nyergelek, jaj!
Látod, rózsám, hogy nyergelek, jaj!
Mégsem hiszed, hogy elmegyek, jaj, jaj, jaj!
Lovam lába indulóban, jaj!
Lovam lába indulóban, jaj!
Magam szája bucsuzóban, jaj, jaj, jaj!
Nézz utánam keservesen, jaj!
Nézz utánam keservesen, jaj!
Látsz-e többé, vagy sohasem, jaj, jaj, jaj!
Ha meg nem látsz az életben, jaj!
Ha meg nem látsz az életben, jaj!
Meglátsz a magas egekben, jaj, jaj, jaj!

Édes anyám is volt nekem...

Édes anyám is volt nekem,
Keservesen tartott engem.
Éjszaka font, nappal mosott…
Jaj, be keservesen tartott!
Édes volt az anyám teje,
Keserű a más kenyere.
Ki nem hiszi, próbálja meg,
Minden magáról tudja meg.
Nem szólok én, csak hallgatok,
Mert idegen helyen vagyok.
Nem szól az idegen vendég,
Mégis van bánata elég.
Édes anyám, ha keres kend,
Debreczen felé jőjjön kend.
Ott vannak az uj rekruták,
Kiknek göndör haját nyirják.

Seprik a szentgyörgyi utczát...

Seprik a szentgyörgyi utczát,
Viszik a székely katonát.
Állj, meg rózsám, kérdjelek meg,
Hogy, ha elmégy, hol kaplak meg.
Jere fel Csik-Szeredába,
Megkapsz ott egy korcsomába’;
Ha nem lelsz a korcsomába’,
Jere fel Galicziába.
Galiczia közepében
Két kaszárnya van egy végben,
Oda gyülnek a székelyek,
Ott búsulnak ők, szegények.

Fáj, fáj, fáj, fáj, Fáj a szivem, fáj.

Fáj, fáj, fáj, fáj,
Fáj a szivem, fáj.
Fáj a szivem te éretted
Mióta megismertelek;
Fáj, fáj,
Fáj a szivem fáj.
El, el, el, el,
El kell menni, el!
El kell menni, nincs mit tenni;
Tőled, hazám, távol lenni!
El, el,
El kell menni, el.
Légy, légy, légy, légy,
Légy szerencsés, légy!
Szülőföldem, édes hazám,
Kitől oly messze származám,
Légy, légy,
Légy szerencsés, légy.
Meg, meg, meg, meg,
Még meglátlak, meg!
Meglátlak még nemsokára,
Édes hazám szép határa!
Meg, meg,
Még meglátlak, meg.

Felszállott a páva...

Felszállott a páva
Vármegye házára,
Sok szegény legénynek
Szabadulására.
Rab vagyok, rab vagyok,
Szabadulást várok;
A jó isten tudja,
Mikor szabadulok.
Rab vagy, rózsám, rab vagy,
Én meg beteg vagyok:
Ha te kiszabadulsz,
Én is meggyógyulok.

Mikor nyolcz esztendős voltam...

Mikor nyolcz esztendős voltam,
Katonának nem jó voltam,
Most járok a huszadikba,
Kisérnek a háborúba.
Mikor göndör hajam vágták,
Babám kötőjébe rakták.
Nem volt annyi hajam szála,
A mennyi köny hullott rája.

Magyarország édes fia

Magyarország édes fia
Vagyok én, vagyok én,
Hű szeretőt is csak itten
Kapok én, kapok én.
Van itt szép lány, mint a csillag
Az égen, az égen,
Szép is, jó is, mint a virág
A réten, a réten.

Nézz, rózsám, a szemembe!

Nézz, rózsám, a szemembe!
Mit olvasol belőle?
Ugy-e, azt mondja,
Ugy-e, azt mondja:
Te vagy az angyalok
Ragyogó csillaga.
Felkötöm a kardomat,
Ugy védem a honomat.
Ugy-e, jól teszem?
Ugy-e, jól teszem?
Mert én a hazámat
Igazán szeretem.

Szemeimet felvetettem...

Szemeimet felvetettem
A csillagos egekre,
Ott láték egy bús gerliczét
Hazám felé repülve.
Állj meg, te bús gerlicze,
Vidd el ezt a levelet,
Mondd meg az én édesemnek,
Ne sirasson engemet.
Csehországnak külső szélén
A csatába kell menni,
Bucsúztató levelemet
Most akarom megirni.
Bucsúzom a hazámtól,
Felnevelő dajkámtól,
Jaj Istenem, gyenge rózsám,
Hogy váljunk el egymástól!…

Már eljött az a nap, hogy el kell indulni...

Már eljött az a nap, hogy el kell indulni,
Hazámtól s házamtól messzire távozni,
Öreg szüleimtől sírva elbucsúzni.
Harsog a trombita, indulni kell erre,
Ökröm szarva helyett kard van a kezembe’,
Ekém szarva helyett a fegyverem töltve.
Ki tudja, hol lészen nekem meghalásom!
Erdőn-e vagy mezőn, vagy a hideg szellőn?
Beteg fogok lenni, ki fog megsiratni?
Meg találok halni, ki fog eltemetni?
Tengernek nagy partja koporsóm oldala,
Tengernek mélysége koporsóm feneke;
Tenger sürű habja lészen szemfedelem,
A tengeri halak lesznek sirásóim,
Az égi madarak lesznek siratóim.

Végig megyek a nagy utczán dalolva...

Végig megyek a nagy utczán dalolva,
Barna kis lány áll a korcsma-ajtóba.
Teli kancsó a kezébe, köszönti,
Gyenge karom a derekát öleli.
Ha kiállok a kaszárnya elébe,
Sirva nézek a csillagos egekre,
Jaj Istenem, merre van az én hazám!
Merre sirat engem az édes anyám?…

Katonának vagyok irva...

Katonának vagyok irva,
Föl is vagyok mundérozva,
Puska vagyon a vállamon,
Patrontás az oldalamon.
Ez az élet, igaz élet,
Viczispánnal sem cserélek,
Ha azt mondják: jobbra nézzek,
Csak azért is balra nézek.

Ha én gólyamadár volnék...

Ha én gólyamadár volnék,
Túl a tengereken szállnék;
Ott imádkoznám hazámért,
Hazámban a szép rózsámért.
Ha én levelet irhatnék,
Arany pecsét alatt irnék;
A szivemet beletenném,
Hozzád, rózsám, elküldeném.

Könyeimnek záporából tenger lett...

Könyeimnek záporából tenger lett,
Mert elhagyott az én rózsám engemet,
Elment a hazát védeni,
Vissza sem fog többé jönni
Sohasem.
Ti leányok, maradjatok pártába’,
Igaz legény már nem ölel karjába;
Ki honn marad, nem érdemel,
A ki elment, annak nem kell
Feleség.

Sír az apám, sír az anyám...

Sír az apám, sír az anyám,
Nem t’om mért.
Katonának vagyok írva,
Tán azért.
Ne sírj, apám, ne sírj, anyám,
Nevelj mást!
Az is jó lesz katonának
Majd, meglásd.

Kedves rózsám virágos kis kertje...

Kedves rózsám virágos kis kertje
Rozmarinttal körül van ültetve,
Rozmarintszál, basa rózsalevél,
Látom én már, hogy a másé levél.
Hajlandó vagy, mint a réten a nád,
Azt gondoltam, nekem nevelt anyád,
De már látom, hogy nem nekem nevelt,
Jobb vállamon hordozom a fegyvert.
Megérik a szőlő nemsokára,
Árván marad a töve utána,
Te is árván maradsz, szép angyalom,
Mert már nekem el kell masíroznom.
Magasan jár a csillag az égen,
Ki könyörül a szegény legényen?
Elpanaszlom búmat egy madárnak,
Kiénekli az egész világnak…

Nem hitted rózsám: katona vagyok én...

Nem hitted rózsám: katona vagyok én,
Majd elhiszed, ha elmasérozom én.
Visznek, visznek Lengyelország felé,
Sírva nézek kedves hazám felé.
A ki magyar, fogja meg a kezem,
Isten tudja: lát-e többé, vagy sem.
Ezer ágyu van a harcz mezején,
Igy hát, rózsám, katona leszek én.
Addig engem el ne temessetek,
A rózsámnak levelet küldjetek.
Világoskék legyen a koporsóm,
Barna kis lány mellette siratóm.

Legyen úgy, mint régen volt...

Legyen úgy, mint régen volt,
Legyen úgy, mint régen volt:
Hogy ne legyen a magyarnak,
Hogy ne legyen a magyarnak
Sem nadrágán, sem csizmáján semmi folt.
Legyen úgy, mint régen volt,
Legyen úgy, mint régen volt:
Süvegelje meg a magyart,
Süvegelje meg a magyart
Mind az oláh, mind a német, mind a tót.
Legyen úgy, mint régen volt,
Legyen úgy, mint régen volt:
Tele legyen a magyarnak,
Tele legyen a magyarnak
Mind az itcze, mind a pincze, mind a bolt.

Szennyes az én ingem...

Szennyes az én ingem,
Szennyes a gatyám is,
Majd hoz Kossuth tisztát,
Türr Pista meg puskát.
Éljen Garibáldi!
Kossuth, Klapka és Türr,
Mind be fognak jőni,
Sereg is jő velök
Húsz-harmincz ezernyi.
Éljen Garibáldi!
Beh sok itt a holló,
De kevés a kard, ló,
Majd elhozzák, csak mi
Legyünk készek halni.
Éljen Garibáldi!

Mi fehérlik ott a sikon, távolba?

Mi fehérlik ott a sikon, távolba’?
Talán biz az édes anyám gunyhaja?
Messze jártam, másutt is volt jó dolgom,
Hejh! de szivem csak azt mondja: jobb otthon.
Késő őszszel száll a fecske messzire,
De tavaszszal ujra megjő fészkire,
Messze eljár, hegyen, völgyön és síkon,
Hejh, de mégis azt csevegi: jobb otthon.
Elviszik a nyalka huszárt csatába,
Sok országot, világot lát jártába’,
Nyer szerelmet, dicsőséget mindenhol,
Hejh, de szíve csak azt súgja: jobb otthon!

Akkor zengett Buda vára...

Akkor zengett Buda vára,
Mikor honvéd rohant rája.
Poros, rongyos, poros, rongyos a ruhája,
Mégis bátran, mégis bátran rohant rája!

Kossuth Lajos, Kossuth Lajos!

Kossuth Lajos, Kossuth Lajos!
Most az ország dolga bajos;
De csak addig lesz az bajos,
Míg visszajössz Kossuth Lajos.
Kossuth Lajos nagy bújába’
Kiül a tenger partjára,
Ráborul a koronára:
Hol van a sok katonája?!

Kis Kanizsán, a viz mellett...

Kis Kanizsán, a viz mellett
A szervián vitézkedett;
Sok ott hagyta koponyáját,
Sok elhordta az irháját.
Éljen a magyar!
Kottorinál magas árok,
Ott vannak a szerviánok;
Éles kés van a kezükben,
Vörös sipka a fejükben,
Éljen a magyar!
Ne félj, ne félj, magyar leány,
Nem rabol el a szervián;
Perczel Móricz katonája
A nadrágjából kirázza.
Éljen a magyar!

A kardomnak markolatja ezüstből

A kardomnak markolatja ezüstből,
Most csavartam ki a német kezéből;
Ki kék verni a hazából,
Áldott Kis-Magyarországból,
Angyalom!
Majd kiverik a szép magyar huszárok,
Mikor vágják, hajtják a sok kozákot.
Utánok a gyalog baka,
Nem is jönnek többé vissza,
De soha!

Ezer esztendeje annak...

Ezer esztendeje annak,
Hogy a magyarok itt laknak.
Most akarják kitiltani, kiirtani,
Életüktől, vagyonuktól megfosztani.
De a magyar azt nem hagyja,
Árpát, buzát betakarja,
Nem is hagyja, nem is hagyta, mind halálig,
Míg a magyar vértől a föld fel nem ázik.

Trombitálnak, trombitálnak

Trombitálnak, trombitálnak,
A huszárok sorba állnak,
A Nagy Sándor ármadája
Az ellenséget bevárja.
A Nagy Sándor legelől áll,
Jobb feléről meg egy pap áll,
Kereszt vagyon a kezében,
Szent ostya meg az öblében.
Édes fiaim, huszárok!
Futnak-e már a kozákok?
Hej, Nagy Sándor, gyenyerális,
Oda van a huszárod is!
Édes fiaim, honvédek!
Futnak-e már a németek?
Hej, Nagy Sándor gyenyerális,
Oda van a honvéded is!
Lehajtja a fejét ő is,
A Nagy Sándor, gyenyerális,
Hullik a köny két szemébül,
A magyar ég elsötétül.

Gyere, pajtás, katonának...

Gyere, pajtás, katonának,
Jobb lesz dolgod, mint apádnak.
Se nem kapálsz, se nem kaszálsz,
Pesti kaszárnyában sétálsz.
Éljen a nemzet! Éljen a nemzet!

Kossuth Lajos: édes apám...

Kossuth Lajos: édes apám,
Felesége: édes anyám,
Én vagyok az igaz fia:
Magyarország katonája.
Kossuth Lajos udvarába’
Eltörött a lovam lába;
Gyerünk, pajtás! gyógyítsuk meg,
Itt a muszka, szalaszszuk meg!

Zúg az erdő, zúg a mező...

Zúg az erdő, zúg a mező, –
Vajjon mi zúgatja?
Talán bizony Perczel Móricz
A lovát ugratja.
Szép ő maga, szép mindene,
Szép a paripája,
Vigan vágtat a honvédek
Nyalka táborába.

Kossuth Lajos azt üzente...

Kossuth Lajos azt üzente,
Elfogyott a regímentje.
Ha még egyszer azt üzeni:
Mindnyájunknak el kell menni,
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!
Esik eső karíkára,
Kossuth Lajos kalapjára.
Valahány csepp esik rája,
Annyi áldás szálljon rája,
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!

Szép világja a magyarnak...

Szép világja a magyarnak:
Mostan negyvennyolczat írnak.
Magam is el fogok menni,
Nyalka honvéd fogok lenni.
Puskát veszek a vállamra,
Kardot kötök oldalamra,
Megmutatom a muszkának:
Magyarok hogyan csatáznak.
Megálljuk mi a helyünket,
Nem hagyjuk el vezérünket,
Ott láttuk a Tisza partján:
Futamodott a szervián.
Hej, Szent Tamás erős helység,
Körül fogta az ellenség;
Ne féljetek, magyar lányok,
Nem jönnek a szerviánok!
Perczel Móricz katonája
A falakat mind megmászta;
Muszkát, ráczot és németet,
Mindent pokolba kergetett.
Perczel Móricz arany csillag,
Ott, Szent Tamás alatt ballag;
Sirogatja halottait:
Kossuth Lajos katonáit.

Nem úgy van most, mint volt régen...

Nem úgy van most, mint volt régen,
Nem az a nap süt az égen,
Nem úgy illatoz a virág:
Kétszinüvé lett a világ.
Ne higyj a mézes beszédnek,
Kivált a fehér cselédnek,
Ritka az, a minek látszik:
Csak szembekötősdit játszik.
Nincs becse a hazafinak,
Csak a hajlongó urfinak;
Világ a német gavarnak:
Jó éjszakát a magyarnak.
Átok fogta meg a magyart,
Mert az soha együtt nem tart;
Rajta igaz a közmondás:
»A mennyi ház, annyi szokás«.
Szép volt halni a hazáért,
Most ritka ontna érte vért;
Hajh! Hallottam azt beszélni:
Szebb a jutalomért élni.
Régi őseink elholtak,
Kik a közjónak hódoltak;
Hejh! ha most feltámadnának,
Újra sírba szállanának.
Ha jutalmat a hív nem kap:
Nem igazat papol a pap.
El kell veszni a világnak,
Vagy győzni az igazságnak!

Bajusz kell a magyarnak

Bajusz kell a magyarnak,
Miről sokat tartanak.
Félre, bajusztalan száj!
Orrom alatt ne piszkálj.
Magyarország azért jó,
Ritkán üres a hordó.
Ha kiürül, megtöltik,
S vele kedvöket töltik.
Jaj de messze elviszik,
Hogy a magyar bort iszik!
Pedig, a teringettét!
Nem issza meg az eszét.

Ne higyj pajtás a németnek

Ne higyj pajtás a németnek,
Akárhogyan hitegetnek.
Adjon bár oly nagy levelet,
Mint egy kerek fa köpenyeg.
Üssön pecsétet reája,
Mint egy kalap karimája:
Nincsen abban semmi virtus,
Verje meg a Jézus Krisztus!

Áll a verbunk, tánczoljunk

Áll a verbunk, tánczoljunk,
Nosza, kún legények!
Tele csordultig borral
Állnak az edények.
Pántlikát kalapunkra
Majd osztogatnak,
Mentét, dolmányt és nadrágot
Hozzánk szabatnak.
Itt állnak a lovak is,
Készen abrakolva,
Melyek a magyar legényt
Hordozzák tánczolva;
Ha sebesít sok franczot
Az én jobb karom,
Akkor mondja jó királyom:
Édes magyarom!

Már mi nálunk verbuválnak

Már mi nálunk verbuválnak
Kötéllel,
Megfogják a szegény legényt
Erővel.
Hátra kötik a két kezét
Kötéllel,
Ugy kisérik be Kassára
Fegyverrel.
A gazdagnak öt-hat fia,
Nem bántják;
A szegénynek ha egy van is,
Megfogják.
Utána megy apja, anyja,
Siratják,
Kérik pénzért, kiváltani,
Nem adják.
Eredj haza, szegény ember,
Azt mondják,
Viseld apró árváidnak
A gondját.
De megveri az Ur Isten
Idővel,
Ki a szegényt sanyargatja
Erővel.

Mikor masírozunk, kapitány uram?

Mikor masírozunk, kapitány uram?
Mikor masirozunk, kapitány uram?
Holnap, holnap, holnap után,
Csütörtökön ebéd után,
Kedves katonáim!
Mi lesz az ebédünk, kapitány uram?
Mi lesz az ebédünk, kapitány uram?
Lencse, borsó, káposztával,
Jó borocska szalonnával,
Kedves katonáim!
Elszakadt a nadrág, kapitány uram!
Elszakadt a bakancs, kapitány uram!
Vagyon szabó, csizmadia,
Ki megvarrja, ki megfoldja,
Kedves katonáim!
Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
Itt van Sári, majd megveti,
Még magát is belé veti,
Kedves katonáim!

Huszár vagyok, lelkem babám

Huszár vagyok, lelkem babám,
Az is maradok,
Szemed szinű dolmányomon
Sárga gomb ragyog;
Ucczu! peng a sarkantyum,
Csekély gondom, semmi búm,
Csak ugy vigadok!
Kard villog az oldalomon,
Tajték a pipám,
Veres csákó süvegemen
Leng a bokrétám:
Mind a mellett csak az kár,
Hogy tán nem is kedvel már
Hűtelen babám.
Ó, te szívemet epesztő
Kaczér szőke lány!
A huszárnak szeretője
Akad akárhány;
Nyájas, gyöngéd, deli, szép,
Oly takaros, olyan ép,
Mint a tulipán.
Mikor nekem jó kedvem van,
Boka hegedül,
Mellém intek egy leánykát
A szebbek közűl,
S megforgatom, míg daczos
Babám szeme bánatos
Könyekbe merűl.
Selyem szőrű pej paripám
Száz aranyat ér,
Horkol, tombol, tüszkölődik,
Bőrébe nem fér;
Még egyszer és utólszor
Megugratom hajnalkor,
Babám kedveér!
Van-e széles e világon
Szebb a nótámnál?
Jöszte babám, béküljünk meg
Bájos hangjánál!
Megbékülünk, ugy-e bár?
Nyujtsad ajkad… enyém már:
Csókolóra áll!

Bakatoborzó

Ha meguntad életedet,
Feleséged, gyermekedet:
Haj, gyere pajtás katonának!
– Jaj, dehogy megyek, mert levágnak!
Ne félj pajtás, nem bántanak:
Csak a karddal tapogatnak.
Haj, gyere pajtás katonának!
– Jaj, dehogy megyek, mert levágnak!
Ha nem tudnál lovagolni:
Megtanítunk gyalogolni.
Haj, gyere pajtás katonának!
– Jaj, dehogy megyek, mert levágnak!
Ha nem tudnál imádkozni:
Megtanítunk dohányozni.
Haj, gyere pajtás katonának!
– Jaj, nem megyek én, mert levágnak!

Az alföldi csikós

Rákosnál a pesti vásárrul
Egy Tiszántul való csikós bundástul –
Tíszántul, bundástul, vásárrul
Egy pár itcze jó borra béfordul;
S ott mulat egy dunaföldi magyar ur –
Tiszántul, béfordul, bundástul.
Kérdi ez a csikóstul tréfábul:
Tudnak-e a Tiszántul magyarul?
Tiszántul, magyarul? tréfábul.
A csikós azt feleli a bundábul:
Ezt talán az ur kérdi nyájasságbul?
Tiszántul, bundábul, nyájasságbul.
És ha az ur ezt kérdi tréfábul:
Megmondom én, mit itéljek, hallj’ az ur!
Tiszántul, tréfábul, hallj’ az ur.
Némelyek azt mondják, hogy Tiszántul,
A ki nem tud magyarul, megtanul; –
Tiszántul, magyarul, megtanul.
Mások pedig mondják, hogy Dunántul,
A ki nem tud magyarul, nem tanul;
Dunántul, magyarul, nem tanul.
Dunántul a magyar iszik klázlibul,
Megeszi a roszprádlit czintálbul,
Dunántul: klázlibul, czintálbul.
Tiszántul a magyar iszik kancsóbul,
Eszik fa-, cseréptálbul vagy bográcsbul,
Tiszántul, kancsóbul, bográcsbul.
Láttam én egy koldust Dunántul:
Kenyeret sem tudott kérni magyarul,
Dunántul, magyarul – mely rosszul!
Koldulgat egy kopasz ember Tiszántul:
Tököli sem tudott jobban magyarul;
Tiszántul: magyarul, hatalmasul!
A dorogi csaplárosné Dunántul,
Mikor beszél magyarul: majd megful;
Dunántul, magyarul, majd megful.
Hajdu-Dorog városában Tiszántul:
Prédikál az orosz pap is magyarul;
Tiszántul: magyarul, nem oroszul.
Tiszántul szép nemzetünknek szájábul
Gyenge kegyes hangzásában a szó hull, –
Tiszántul, szájábul, a szó hull.
Oda fel pedig többnyire, Dunántul:
Nyelvünkön sokaknak foga megritkul;
Dunántul magyar szón megritkul.
Többet mondanék az urnak tréfábul:
De sietek hazafelé Tiszántul;
Tréfábul igy tanul, – megindul.
Bocsánat pedig uram a tréfárul:
Éljen a sok dunaföldi magyar ur!
Tiszántul, Dunántul –
Éljen a sok drágavérű magyar ur!

Jaj már minekünk...

Jaj már minekünk,
Magyar nemzetnek,
Kik feltámadtunk
Rebelliseknek;
Szuhay Mátyás, Zákány Tamás
Kopasz fejének,
Nagy pipájú, kevés dohányú
Magyar nemzetnek!

Rákóczi Sámuel

Püspök városába hogy bémentem vala,
Nem sokad magammal, csak század magammal:
A váradi basa vendégségbe hiva;
Egy cseppet sem késtem, – csakhamar elmentem.
Mikoron bémentem a város kapuján,
Mikoron bémentem a város kapuján:
Egyfelül a basa fogá jobb kezemet,
Másfelül a pogány kötözé testemet…
Mi dolog, vitézek, hogy engem kötöztök?
Mi dolog, vitézek, hogy engem kötöztök?
Talán azt tudjátok, hogy én rab nem vagyok?…
Hej, ha azt tudnátok: térdig vasban járok!
Megüték a dobot a piacz közepén,
Megfuvák a sipot a torony tetején:
Urak sallangosa, Rákóczi Sámuel,
Uri méltóságod szolgaságra vál el!
Kényén tartott tested térdig vasban hever,
Kényén tartott tested térdig vasban hever.
Ha a tenger vize mind ténta volna is,
Valamennyi füszál mind penna volna is:
Mégsem irhatná le kinjai sokságát,
Melyekkel emésztik szegény ő Nagyságát!

Nyalka kurucz...

Hol vagy te most, nyalka kurucz,
Ki oly’ voltál, mint egy szép strucz?
Már hazádba soha nem jutsz,
Ez világból is majd kifutsz.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Fájhat szived alsó földért,
Dunán túl szép országodért,
Elhagyott szép asszonyokért,
Télben rendelt kvártélyodért.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Nem vigyázsz most Soprontájra,
A kőszegi nyájasságra,
Szombathelyi szép dámákra,
A sümegi kevély tánczra.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Hol van hosszú pántos kardod,
Majd tiz fontos a tarsolyod,
Mennykő-ütött nagy pallosod?
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Hol van czifra karabínod,
Gréczi, bécsi pár pisztolyod,
Üsttel rakott pantallérod,
Czifrán varrott szép tarsolyod?
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Szegénységet szídtad, verted,
Nemzetséged sem becsülted,
Senki személyét sem nézted,
Testét, lelkét megmivelted.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Te ó kurucz! akkor voltál,
Mikor czifrán adtát mondtál,
Nyelveddel sokakat szidtál,
Isten ellen káromkodtál.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Azért Isten megbüntetett,
Idegen országra vetett,
Szabadságot tőled elvett,
Téged messze földre vetett.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!

Amott látod, rózsám

Amott látod, rózsám,
Azt a száraz nyárfát…
Mikor az kizöldül
Akkor megyek hozzád!
»Hiszem én Istenem’,
Kizöldül az én fám,
Virágos tavaszszal
Visszatérsz még hozzám.«
»Vágassuk le, rózsám,
Azt a száraz nyárfát,
Csináljunk belőle
Egy nagy akasztófát;
Arra akaszszuk föl
Azt a török császárt,
Hogy ne szomorítson
Már több édes anyát.
Belegrád! Belegrád!
Átkozott Belegrád!
De sok édes anyát
Megszomorítottál!
Belegrád, Belegrád!
Átkozott Belegrád
De sok édes anya
Átkot mondott reád!

István királyról

Óh, hol vagy magyarok
Tündöklő csillaga!
Ki voltál valaha
Országunk istápja?
Hol vagy, István király?
Téged magyar kiván,
Gyászos öltözetben
Te előtted sirván.
Rólad emlékezvén
Csordulnak könnyei,
Búval harmatoznak
Szomorú mezei.
Lankadnak szüntelen
Vitézlő kezei;
Nem szünnek iszonyú
Sirástól szemei.
Virágos kert vala
Hires Pannonia,
Mely kertet öntözé
Hiven szűz Mária.
Kertésze e kertnek
István király vala,
Termesztője ennek
Ő vele meghala.
Ennek életében
Élt a Magyarország,
Ő halála után
Lett holt-eleven ág.
Előtted könyörgünk,
Bús magyar fiaid.
Hozzád fohászkodunk
Gyászoló lányaid.
Tekints, István király,
Szomorú hazádra,
Fordítsd szemeidet
Régi országodra!

Zöld erdőben, sik mezőben

Zöld erdőben, sik mezőben
Lakik egy madár,
Kék a szárnya, zöld a lába,
Jaj de szépen jár!

Várj madárka, kis galambom,
Várj egy kissé, várj.
Az Isten is ugy akarja,
Tied leszek már.

Kukoricza szára

Kukoricza szára
Felfutott a fára,
Az én galambomnak
Dombon van a háza.

Kukoricza szára
Felfutott a fára,
Az én kedvesemnek
Csókra áll a szája.

Mikor arra járok,
Nagyokat durrantok,
Az én galambomnak
Szivére bút hajtok.

Ne szomorkodj, rózsám,
Most is szeretlek ám;
Ha nem szeretnélek,
Nem emlegetnélek.

Majd jövő farsangkor,
Többet mondok akkor,
Violám, enyim léssz
Esztendő ilyenkor.

Jaj, de édes ez a méz, hopp

Jaj, de édes ez a méz, hopp,
Ez a méz, ez a méz,
Ki kit szeret, arra néz,
Haja, hija, hopp.

Lám én a kit szeretek, hopp,
Szeretek, szeretek,
Reá nézek, nevetek,
Haja, hija, hopp.

Este van már, este

Este van már, este,
Haza kell már menni,
Kedves szeretőmnek
Jó estét mondani.
Jó estét, jó estét,
De nem mindeniknek,
Csak annak az egynek,
Kedves szeretőmnek.

Haja! haja! haja! haja!

Haja! haja! haja! haja!
Bodor a szeretőm, haja;
Bodorodjon a vállára,
Mind a komló garadjára.

Haja, haja, mégis haja,
Barna a szeretőm haja.
Bár olyan barna ne volna,
Nem kapnának annyin rajta!

Nincs édesebb a nádméznél,
Nincs hunczutabb a legénynél,
Este a lányt megcsókolja,
Ha elfordul, kicsúfolja.

Az estének nincsen vége,
A legénynek nincsen szeme,
Szeme volna, haza menne,
Itten nem szemtelenkedne.

Van kökényfa, de nincs rajta

Van kökényfa, de nincs rajta,
Van szeretőm, de mi haszna?
Én szeretem, ő nem szeret,
Jaj, be gyalázatos élet!

Van rózsafa, van is rajta,
Van szeretőm, van is haszna,
Én szeretem, ő is szeret,
Oh, be gyönyörü egy élet!

Ha én rózsa volnék

Ha én rózsa volnék,
Hamar elhervadnék,
Senki rám nem nézne,
Senki nem szeretne.

Ne mondj hát rózsának,
Engem violának,
Egy viola-szegfüt
A nyári nap elsüt.

Bizony, ha lehetnék,
Én csak galamb lennnék;
Oh, hová nem mennék,
Ha most repülhetnék!

Sem rózsa nem leszek,
Sem galamb nem leszek,
Mert én, édes rózsám,
Csak a tied leszek.

Rózsa vagy, rózsa vagy

Rózsa vagy, rózsa vagy,
Még annál is szebb vagy;
Aranynál, ezüstnél
Sokkal ékesebb vagy.

Aranyat, ezüstöt
Mindenkor találok,
De tetőled rózsám,
Könnyen el nem válok.

Meg kötöm a lovamat

Meg kötöm a lovamat
Czédrusfa ágához,
Magam meg lefekszem
Galambom ágyához.

A vásárra voltam,
Vásárfiát hoztam,
Kedves galambomnak
Egy pár csókot adtam.

A szerelmet pénzen
Nem lehet megvenni,
De egy mézes csókon
Ki lehet alkudni.

Hej, be szépen világit

Hej, be szépen világit
Az esteli csillag!
Hej, be szép szőke legény
Áll ablakom alatt!
Be kellene híni,
Mellém is ültetni,
Piros szőke legénynek
Puha ágyat vetni.

Ujjamon gyűrűje,
Zsebemben levele,
Piros szőke legénynek
Rajta van a neve.
Nem adnám én a nevét
Két arany almáért,
Hát őt magát, hogy adnám
Széles e világért!

Hej, be szépen világit

Hej, be szépen világit
Az esteli csillag!
Hej, be szép szőke legény
Áll ablakom alatt!
Be kellene híni,
Mellém is ültetni,
Piros szőke legénynek
Puha ágyat vetni.

Ujjamon gyűrűje,
Zsebemben levele,
Piros szőke legénynek
Rajta van a neve.
Nem adnám én a nevét
Két arany almáért,
Hát őt magát, hogy adnám
Széles e világért!

Minden falu édes hazám

Minden falu édes hazám,
Minden asszony édes anyám,
Minden szép lány feleségem
Kivel világomat élem.

Eszem a teremtő fádat,
Engem szeress, ne anyádat,
Olyan igaz leszek hozzád
Mint tulajdon édes anyád!

Széna, széna, széna terem

Széna, széna, széna terem
A réten, a réten,
Megcsókollak, kedves rózsám,
A héten, a héten!

Piros alma, gömbö-, gömbö-,
Gömbölyü,
A te orczád gyönyö-, gyönyö-,
Gyönyörü!

Sárga csikó, sárga csikó, sárga

Sárga csikó, sárga csikó, sárga,
Az én rózsám nem lesz mindig árva,
Az én rózsám nem lesz mindig árva,
Szüret után én leszek a párja.

Azért hogy én szegény legény vagyok,
Barna kis lány szeretője vagyok,
Szeret az a barna kis lány engem,
Meghalni is kész volna érettem!

Veszek neki csizmát, pirosat

Veszek neki csizmát, pirosat,
Üttetek rá patkót, magasat,
Fénylik a te csizmád, ragyog is,
Ragyogó csillag vagy magad is.

Veszek neki piros pántlikát,
Hadd fonja be gyönyörű haját:
Piros a pántlikád, mint magad,
Hamis vagy te rózsám, ne tagadd.

Ez a kislány megy a kútra

Ez a kislány megy a kútra,
Nem talál a gyalogutra, igaz a!
Utánna kellene menni,
Megölelni, megcsókolni, igaz a, igaz a!

Barna kis lány merit vizet,
S a szemembe mindig nevet, igaz a!
Hamis asszony lesz belőle
Én leszek a szeretője, igaz a!

Csenke felől

Csenke felől
Fuj a szellő,
Onnét, onnét, onnét, onnét jön szerető,
Onnét, onnét, onnét, onnét jön szerető.

Legyingeti
A kalapját,
Ugy kelleti, leti, leti, leti magát,
Ugy kelleti, leti, leti, leti magát.

Teli zsebe
Mogyoróval,
Teli szája, szája, szája édes csókkal,
Teli szája, szája, szája, édes csókkal!

Kerek az én kis kalapom, de drága

Kerek az én kis kalapom, de drága,
Nem köszön az minden lánynak hiába.
Adj egy csókot éjszakára,
Az lesz a kalapom ára,
Galambom!

Kerek az én subám alja, de drága,
Nem takarja be a leányt hiába.
Adj egy csókot éjszakára,
Az lesz az én subám ára,
Galambom!

Kerek az én csizmám sarka, de drága,
Nem kopik az a lány után hiába.
Adj egy csókot éjszakára,
Az lesz az én csizmám ára,
Galambom!

Ez az én szeretőm,

Ez az én szeretőm,
Ez a piczi barna:
Alattomba terem,
Mint a piros alma.

Piczi piros alma,
Terem minden sorba,
De ilyen barna lány
Nem minden bokorba.

Hát ezt a szőke lányt
Mért ne szerethetném?
Szép karcsu derekát
Mért ne ölelhetném?

Csak akkor leszek én
Boldog e világon,
Ha téged ölellek
Drága szép virágom!

Nézz, rózsám, a szemembe

Nézz, rózsám, a szemembe,
Mit olvasol belőle?
Ugy-e, azt mondja,
Ugy-e, azt mondja:
Te vagy az angyalok
Ragyogó csillaga.

A szivem dobbanása
A tiednek hű mása.
Ugy-e, édesem,
Ugy-e, kedvesem:
Miénk a mennyország,
Nem kell több boldogság!

Gyi fel, sárga, a tetőre!

Gyi fel, sárga, a tetőre!
Veled megyek menyegzőre.
Iha, czin, czinárom!
Szeret a virágom.

Ha megfázom, ha meghülök,
Mellette felmelegülök…
Iha, czin, czinárom!
Szeret a virágom.

Arra járjunk, arra

Arra járjunk, arra,
Merre furulyálnak,
Merre a legények
Éjjel-nappal járnak,
Éjjel-nappal járnak.

Szabad a legénynek
Éjjel-nappal járni,
De a szegény lánynak
Házához kell várni,
Házához kell várni.

Házához kell várni,
Talpon istrázsálni,
Sok éjjeli álmot
Érte elmúlatni,
Érte elmulatni…

Szeretem én magát nagyon

Szeretem én magát nagyon,
Mert fekete szeme vagyon.
Szemöldöke sugár vagyon,
Az enyimhez illik nagyon.

Azért, hogy egy kicsit ragyás,
Ő az én szeretőm, nem más;
Illik neki rettenetes,
Hogy egy kicsit himlőhelyes.

Eszemadta, teremtette,
De nagy a maga szemérme.
Jaj, ne nézzen a szemembe,
Meghalok szégyelletembe.

Nem volt eszem, hogy szerettem
Mást, míg magát nem esmertem,
Kend maga is szeret nagyon,
Azért az enyim maradjon.

Kakas a szemeten

Kakas a szemeten
Annyit nem kapar,
Hányszor az én rózsám
Engem betakar.
Pedig éjjel-nappal
Mind egyre kapar,
Annyit nem kapar,
Hányszor betakar.

Bakter a toronyba
Annyit nem kiált,
Hányszor engem rózsám
Csókkal megkinált…
Pedig éjjel-nappal
Mind egyre kiált,
Annyit nem kiált,
Hányszor megkinált.

A malom kereke
Annyit nem fordul,
Hányszor az én rózsám
Engem megcsókol…
Pedig éjjel-nappal
Mind egyre fordul,
Annyit nem fordul,
Hányszor megcsókol.

Biharban, Borsodban
Nincs annyi esküdt,
Hányszor az én rózsám
Nékem megesküdt…
Biharban, Borsodban,
Szabolcs vármegyében,
Nincs annyi esküdt,
Hányszor megesküdt!

Vörös bársony süvegem

Vörös bársony süvegem,
Most élem gyöngyéletem!
Bokréta van mellette,
Barna babám kötötte.

Ha kötötte, jól tette,
Csókot kapott érette.
Köss még, babám, másszor is:
Megcsókollak százszor is!

Kerek az én kalapom

Kerek az én kalapom
Kerekebbre vágatom;
Kicsiny az én galambom,
Könnyen megcsókolhatom.

Kerek az én kalapom,
Kerekebbre szabatom;
Kicsiny az én galambom,
Lehajlok, megcsókolom.

Három huszas, látod-e?
Ha megiszom, bánod-e?
Hogyne bánnám, édesem,
Mikor veled keresem!

Nyisd ki, babám, az ajtót!

Nyisd ki, babám, az ajtót!
Magyar kopogtat, nem tót,
Magyar kopogtat, nem tót!

Jaj, be soká nyitod ki,
Mint ha nem tudnád, hogy ki?
Mint ha nem tudnád, hogy ki!

Ha megveszen a hideg,
A lelkedre fagyok meg,
A lelkedre halok meg!

Mondd meg, rózsám, hány inged van?

Mondd meg, rózsám, hány inged van?
Ne kérdezze kendtek,
Ha megmondom, annyi van, hogy
Elfeledi kendtek.

Talán csak van tizenkettő?
Nem találta még el;
Tizet adok, kettőt veszek,
Ugy találja majd el.

Nem azt kérdem, hány inged van:
Szeretsz-e, galambom?
Egyet adok, egyet veszek:
Szeretlek, galambom!

Gyere be, rózsám, gyere be

Gyere be, rózsám, gyere be,
Csak magam vagyok idebe;
Két czigánylegény hegedül,
Csak magam járom, egyedül.

Gyere be, rózsám, gyere be,
Hadd legyünk ketten idebe;
Húzza a nótát a czigány,
Járjuk a tánczot szaporán.

Gyere be, rózsám, izibe,
Nincsen a pap se idebe;
Gyere be, rózsám, ölembe,
Ugy leszek aztán kedvembe!

Páva, páva, páva, páva szép madár

Páva, páva, páva, páva szép madár,
Ez a kis lány hej, de igen czifrán jár,
Hasznát veszi,
Jól teszi,
Babája ugy szereti.
Liliom, liliom,
Sárga, sárga, sárga, sárga liliom!

Rózsa, rózsa, rózsa, rózsa szép virág,
Ez a legény de szomorú orczát vág,
Hasznát veszi,
Jól teszi,
Babája úgy szereti.
Liliom, liliom,
Sárga, sárga, sárga, sárga liliom!

Selyem, selyem, selyem, selyem szép ruha,
De füstölög biróéknál a konyha.
Ha füstölög,
Füstölög,
Néked ahhoz mi közöd?
Liliom, liliom,
Sárga, sárga, sárga, sárga liliom!

Hova tegyem a subámat

Hova tegyem a subámat,
Hogy megleljem reggel?
Reggel rózsám, reggel,
Mikor a nap felkel.

Hová tegyem a kalapom,
Hogy megleljem reggel?
Reggel, rózsám, reggel,
Mikor a nap felkel.

Hová tegyem tarisznyámat,
Hogy megleljem reggel?
Reggel, rózsám, reggel,
Mikor a nap felkel.

Tedd emide, tedd amoda,
Tedd az ablakomba.
Ott megleled reggel,
Mikor a nap felkel.

Ez a szemem, ez az egyik

Ez a szemem, ez az egyik,
Jobban, kacsint, mint a másik.
Ne haragudj, édes,
Ne haragudj, kedves,
Édes, kedves galambocskám.

Ez a karom, ez az egyik,
Jobban ölel, mint a másik,
Ne haragudj, édes,
Ne haragudj, kedves,
Édes, kedves galambocskám.

Az én szemem olyan kerek,
A hányat lát, annyit szeret,
Ne haragudj, édes,
Ne haragudj, kedves,
Édes, kedves galambocskám.

Az én szivem olyan igaz,
Ezer közül téged választ.
Ne haragudj, édes,
Ne haragudj, kedves,
Édes, kedves galambocskám.

Balatonon jár a hajó

Balatonon jár a hajó,
A lány szeretőnek való;
Szerelem az evezője,
Fejkető a kikötője.

Torony nélkül mi a város?
Mit ér a lány, ha nem páros?
Heje-huja, lakodalom,
Magam is megházasodom!

Az alföldnek sík mezején

Az alföldnek sík mezején,
Ott terem a magyar legény;
Gyolcs ing, gatya lobog rajta,
A rózsája szőtte, fonta,
A rózsája fonta, varrta.

Az alföldnek lapos táján,
Ott terem a magyar leány;
Vékony, karcsú a dereka,
Csókra termett az ajaka,
Csókra termett az ajaka!

Magasan repül a darú

Magasan repül a darú,
Nagyokat is kurjantgat;
Szárnyaiból, farkaiból
Bokrétákat hullatgat.

Szedjed, rózsám, szedjed,
Kalapod mellé tegyed.
Hogy a többek közül téged
Könnyen megismerjelek!

Eszemadta kis barnája

Eszemadta kis barnája
Ki ne hajolna hozzája?
Sem országa, sem hazája,
Mégis piros az orczája.
Heje, huja, hopp!

Eszemadta kis szőkéje,
Ki ne hajolna feléje?
A ruhája fekete gyász,
De ő maga aranykalász,
Heje, huja, hopp!

Letörött a kutam gémje

Letörött a kutam gémje,
Hol itatok ma estére?
Kényes az én lovam szája,
Nem szokott az más kutjára.

Nem szokott az más kutjára,
Belehajtom a Tiszába;
A Tiszának közepébe,
Onnan a másik szélére.

Mély a Tiszának a széle,
De még mélyebb a közepe;
Barna kis lány kerülgeti,
Által akar rajta menni.

Által akar rajta menni,
Bazsarózsát szakajtani:
Bazsarózsa, virágozzál,
Barna fattyú, házasodjál.

Házasodj meg, ha meg akarsz,
Végy el engem, ha el akarsz,
Mert ha engem elszalajtasz,
Ilyen rózsát nem szakajtasz.

Lefelé folyik a Tisza,
Nem folyik a’ többé vissza,
Rajtam van a rózsám csókja,
Ha sajnálja, vegye vissza.

Azért hogy én szegény vagyok

Azért hogy én szegény vagyok,
Hat fekete lovon járok;
Hat fekete lovam karcsú,
Magam vagyok barna fattyú.

Azért hogy én szegény vagyok,
Hat fekete lovon járok;
Hat fekete meg egy deres,
Csak te, rózsám, engem szeress.

Irigylik a bajuszomat
Az én kedves jószágomat;
Felpederítem a végit,
Ugy megyek az utczán végig!

Három hordó borom van

Három hordó borom van,
Mind a három csapon van.
Olyan édes mint a méz,
Ki mit szeret, arra néz.

Három bokor saláta,
Három kis lány gyomlálta;
Nem kell nekem saláta,
Csak az, a ki gyomlálta.

Három kis lány a réten,
Virág van a kezében,
Nem kell nekem a virág,
Csak az, a ki csókot ád.

Az a kis lány selyem ágyát

Az a kis lány selyem ágyát
Magasra vetette,
Az a legény a kalapját
Rajta felejtette.

Hozd ki rózsám, kalapomat,
Hadd teszem fejembe!
Hadd ne süssön a fényes nap
Kacsintó szemembe!

Három fehér kendőt veszek

Három fehér kendőt veszek
Ha felveszem, fehér leszek.
Fehér leszek, mint a hattyú, mint a hattyú,
Nem ölel meg minden fattyú.

Három piros kendőt veszek,
Ha felveszem, piros leszek,
Piros leszek, mint a rózsa, mint a rózsa,
Rám illik a babám csókja.

Három sárga kendőt veszek,
Ha felveszem, sárga leszek,
Sárga leszek, mint a virág, mint a virág,
Leányoknak áll a világ.

Három barna kendőt veszek,
Ha felveszem, barna leszek,
Barna leszek, mint a csóka, mint a csóka,
Nem kell nekem senki csókja!

Olyan vagy te, rózsám

Olyan vagy te, rózsám,
Mint az engedelem;
Piros két orczádon
Látszik a szerelem.

Széles víz a Duna,
Keskeny palló rajta;
Ne menj rá galambom,
Mert leesel róla.

»Nem esem, nem esem
A Duna vizébe,
Inkább véled esem,
Rózsám, szerelembe.«

Kerek az én kis kalapom, be drága

Kerek az én kis kalapom, be drága,
Nem köszön az akárkinek hiába.
Adj egy csókot éjszakára,
A’ lesz a kalapom ára,
Galambom!

Kerek az én subám alja, be drága,
Nem takar az akárkit be hiába,
Adj egy csókot éjszakára,
A’ lesz az én subám ára,
Galambom!

Az ökör a földet

Az ökör a földet
Nem magának szántja,
Az asszony a lányát
Nem magának tartja.

A galamb a búzát
Mind magának hordja,
A legény a leányt
Mind magának szánja.

Ha magának szánja:
Vezesse házába,
Hogy így megtudhassa:
Ő lett-e a párja?

Gerlicze a búzát
A párjának hordja,
Mint a lány a legényt
Csókjában itatja.

Árva vagyok, mint gerlicze

Árva vagyok, mint gerlicze,
Mint a kinek nincs senkije,
Árva vagyok apa nélkül,
De még inkább anya nélkül.

Anyám sincsen, apám sincsen,
Egy igaz barátom sincsen,
Nincsen senkim, ki szeressen,
Csak a rózsám s a jó Isten.

Jaj Istenem! a ki árva,
Még a szél is inkább járja,
Én is árva, te is árva,
Bújunk egymás árnyékába.

Piros czipő, piros pántlikára

Piros czipő, piros pántlikára,
Illik a csók a barna leányra,
Mennél jobban rakosgatják rája,
Annál jobban mosolyog orczája.

Bunda, bunda, apró szőrü bunda,
Nem adnálak hat ökörért oda;
Mert az ökör csak járomba való,
De a bunda szép leány takaró.

Két kerekü kordén járok

Két kerekü kordén járok,
Jő az eső, meg nem ázok.
Ha megázom, megszáradok,
Mégis galambomé vagyok.

Két kerekü kordén járok,
Ha feldülök, de jól járok!
A kereke akármerre,
Csak a rudja vigye helyre!

Siroki erdőben

Siroki erdőben
Egy pár fiatal fa
Ezüsttel bimbózik,
Zölddel levelezik.

Alatta folyik el
Egy szép patakocska,
Oda jár fris vizre
Egy pár galambocska.

Az ágyok dereka
Majoránna fája,
Bár rózsafa volna,
Hogy ne csikorogna;

Hogy az én galambom
Csendesen nyugodna,
Csendesen, édesen,
Ketten, szerelmesen…

Haragszom az olyan szóra

Haragszom az olyan szóra,
Mely a legényeket szólja.
Mert a legény arany csillag,
Arany garádicson ballag.

Haragszom az olyan szóra,
Mely a leányokat szólja.
Mert a leány arany alma,
Fölteszem a fogasomra.

Haragszom én arra a szóra,
Ki az asszonyokat szólja,
Mert az asszony pergő rokka,
Pereg az minden hajnalba.

Ha te elmégy, én is el

Ha te elmégy, én is el,
Nem maradok tőled el.
Ugy babám, úgy, úgy, úgy, úgy,
Ha te szeretsz, én is úgy.

Ha te kimégy, én is ki,
Megölellek odaki.
Ugy babám, úgy, úgy, úgy, úgy,
Ha te szeretsz, én is úgy.

Ha te bemégy, én is be,
Megcsókollak odabe.
Ugy babám, úgy, úgy, úgy, úgy,
Ha te szeretsz, én is úgy.

Ha te meghalsz, én is meg,
Hogy az isten áldjon meg.
Ugy babám, úgy, úgy, úgy, úgy,
Ha te szeretsz, én is úgy.

Nem vagy legény, nem vagy

Nem vagy legény, nem vagy,
Nem mersz csókot adni;
Azt gondolod, rózsám,
Nem t’om visszaadni.

Vissza t’om én adni!
Meg is t’om köszönni;
Páratlan csókodnak
Párját tudom adni.

Jaj de édes ez a méz, hopp!

Jaj de édes ez a méz, hopp!
Ez a méz, ez a méz,
Ki kit szeret, arra néz,
Haja, hija, hopp!

Lám én a kit szeretek, hopp!
Szeretek, szeretek:
Reá nézek, nevetek,
Haja, hija, hopp!

Haragszik a rózsám anyja

Haragszik a rózsám anyja,
Hogy engem szeret a fia,
Ha haragszik, tegyen róla,
Vessen békót a lábára.

Pányvázza ki mályvafára,
Szivárványszín pántlikára,
Engemet hívjon strázsára,
Ott is én leszek a párja!

Kis kutya, nagy kutya

Kis kutya, nagy kutya,
Ne ugass hiába!
Van nekem szeretőm
Majd minden utczába’.

Van nekem szeretőm
Egy utczába’ kettő,
Szőke is, barna is,
Szeret mind a kettő.

A szőkét nem adnám
Kis Magyarországért,
De még a barnát sem
Széles ez világért!

Micsoda csárda ez, de csinos!

Micsoda csárda ez, de csinos!
Van-e benne szép lány, takaros?
Ha nincs benne szép lány, takaros,
Bolonduljon meg a korcsmáros.

Micsoda falu ez, de fakó!
Van-e benne vendégfogadó?
Ha nincs benne vendégfogadó,
Nincs is benne szép lány, eladó!

Ki az ő édesit igazán szereti

Ki az ő édesit igazán szereti,
Nincsen olyan este, hogy fel nem keresi,
Liliomadta!

Lám, én az enyimet igazán szeretem,
Nincs is olyan este, hogy fel nem keresem,
Liliomadta!

Csak azért szeretek falu végén lakni

Csak azért szeretek falu végén lakni,
Mert az én galambom arra jár itatni.

Arra jár itatni, magát fitogtatni,
Magát fitogtatni, a lovát ugratni.

Míg a lova iszik, lehet vele szólni,
Piros két orczáját meg lehet csókolni.

Kinek van, kinek van

Kinek van, kinek van
Tarka keszkenője,
Annak van, annak van
Barna szeretője.

Van nekem keszkenőm,
Fehér is, tarka is,
Van nekem szeretőm
Szőke is, barna is!

Fakó lovam fel van kantározva

Fakó lovam fel van kantározva,
El is megyek a rózsámhoz rajta;
Repülj fakó, szikrázzék a patkó,
Az a kis lány de kedvemre való!

Az én lovam arra van kapatva,
Többet szalad éhen, mint jóllakva;
Repülj fakó, sáros a heveder!
Gyenge lábam szorítja a kengyel.

Nem hiába repült úgy a fakó,
Az a kis lány nem hiábavaló!
Míg a kovács a lovam patkólja,
Addig rózsám két orczám csókolja.

Itt hagynám én ezt a várost

Itt hagynám én ezt a várost,
Ha lehetne,
Ha a babám olyan nagyon
Nem szeretne;
De mivel hogy szeret,
Itt hagynom nem lehet,
Eszemadta!

Nincs szebb virág a kertekben
A rózsánál,
Nincs szebb kis lány a városban
A rózsámnál,
Piros az ajaka,
Mint a piros alma,
Eszemadta!

Megérik a piros alma
Telelőre,
Enyim léssz te, kis angyalom,
Jövendőre,
Nem kell más énnekem,
Te vagy a kedvesem,
Eszemadta!

Felszántom én ezt az erdőt
Nemsokára,
Vetek bele rozmaringot
Violával,
Hogy kössön kedvesem
Bokrétát énnekem,
Eszemadta!

Kipattant a búza szeme

Kipattant a búza szeme,
Ragyogó csillagom, galambom!
Kipattant a búza szeme,
Vajjon rózsám, szeretsz-e te?
Ragyogó csillagom, galambom!

Hogyha szeretsz, ne nézz másra,
Ragyogó csillagom, galambom!
Hogyha szeretsz, ne nézz másra,
Ne adj okot kacsintásra,
Ragyogó csillagom, galambom!

Kacsintásod, hej, szapora,
Ragyogó csillagom, galambom!
Kacsintásod, hej, szapora,
Hol emide, hol amoda,
Ragyogó csillagom, galambom.

Szeretlek én, kis angyalom,
Ragyogó csillagom, galambom!
Szeretlek én kis angyalom,
Mert fekete szemed vagyon,
Ragyogó csillagom, galambom.

Szemöldököd sugár vagyon,
Ragyogó csillagom, galambom!
Szemöldököd sugár vagyon,
Az illik te hozzád nagyon,
Ragyogó csillagom, galambom!

Szeretnélek, elvennélek,
Ragyogó csillagom, galambom!
Szeretnélek, elvennélek,
Anyád nem szeret vejének,
Ragyogó csillagom, galambom!

Azt mondja, hogy korhely vagyok,
Ragyogó csillagom, galambom!
Azt mondja, hogy korhely vagyok,
Mindig a korcsmába járok,
Ragyogó csillagom, galambom!

Ha járok is, mi gondja rá?
Ragyogó csillagom, galambom!
Ha járok is, mi gondja rá?
Semmi köze néki hozzá,
Ragyogó csillagom, galambom!

Széles az ökröm szarva

Széles az ökröm szarva,
Nem fér az istállómba;
A babámnak két karja
Nem ölel meg hajnalba!

Hat ökröm a járomban,
Magam az áristomban;
Gyere babám, váltsál ki,
Ne hagyj itt elhervadni!

Kiváltalak, ki, ki, ki!
Nem hagylak elharvadni.
Adok olyan pár csókot:
Megér ezer forintot!

Rózsa vagy, rózsa vagy

Rózsa vagy, rózsa vagy,
Még annál is szebb vagy,
Aranynál, ezüstnél,
Sokkal ékesebb vagy.

Aranyat, ezüstöt
Mindenkor találok;
De tetőled, rózsám,
Könnyen el nem válok!

Elmentem én a szőlőbe

Elmentem én a szőlőbe,
Ráhágtam a venyigére;
Venyigéről venyigére, –
Fáj a szivem a szőkére.

Elmentem én a tanyára,
Ráhágtam a tökindára;
Tökindáról tökindára, –
Fáj a szivem a barnára.

Onnan mentem a csárdába,
Barna babám látására;
S míg a barnát ölelgettem,
A szőkét elfelejtettem.

Nincs szebb virág a rózsánál

Nincs szebb virág a rózsánál,
Legények közt a barnánál,
Mert a barna magyar fajta,
Azért kapnak sokan rajta.

Nincs szebb madár a fecskénél,
Barna piros menyecskénél,
Mert ha ölelni akarom,
Könnyen átéri a karom.

Nincs szebb virág a szegfűnél,
Leányok közt a szőkénél,
Mert a szőke uri fajta,
Azért kapnak sokan rajta.

A kinek nincs szeretője

A kinek nincs szeretője,
Menjen ki a zöld erdőbe.
Szakaszszon egy falevelet,
Adja annak, a kit szeret.

Mondja neki: édes rózsám,
Eljössz-e a télen hozzám?
Ha valami lesz belőle,
Kérjen egy pár csókot tőle.

Nekem nem kell, van már nékem,
Adott isten, a mit kértem.
Szépet adott, jót is adott,
Kiben szivem megnyugodott.

Álom, álom, édes álom

Álom, álom, édes álom,
Édes a hajnali álom,
De édesebb az az álom,
Melyben galambomat látom.

Erősebb a csók a bornál,
Édesebb is a czukornál,
De édesebb a szerelem,
Mikor galambom ölelem.

Nincs szebb virág a rózsánál,
Nincs szebb élet a párosnál;
A rózsa is csak ott nyilik,
Hol ketten egymást szeretik!

Nem anyától lettél

Nem anyától lettél,
Rózsafán termettél,
Piros pünkösd napján
Hajnalban születtél.

Orczáid rózsái
Ha közel volnának,
Égő szivem mellé
Tüzném bokrétának!

Most jöttem a hortobágyi pusztáról

Most jöttem a hortobágyi pusztáról,
Lehullott a patkó lovam lábáról,
Míg a kovács megvasalja lovamat,
A rózsámnál kimulatom magamat.

Verjed, kovács, verjed soká a patkót,
Ugy kapsz tőlem gavallér borravalót.
Amennyit ütsz kis pej lovam lábára,
Annyi csók jár addig rózsám szájára.

Szőlőtőke, venyige

Szőlőtőke, venyige,
Rászállott a gerlicze,
Olyan édes a leve,
Mint a babám szerelme,
Eszemadta!

Bár csak engem valaki
Szőlőt szedni hína ki;
A szőlőjét leszedném,
Lányát megölelgetném,
Eszemadta!

Bár csak engem valaki
Bort taposni hína ki;
Taposnék bort eleget,
Kapnék csókot, édeset,
Eszemadta!

Szabad péntek, szabad szombat

Szabad péntek, szabad szombat,
Szabad szappanozni.
Szabad nekem a faluban
Szeretőt tartani.
Ej, haj, nem bánom,
Nekem is van virágom,
Ej, haj, leszakasztom a nyáron!

Lyukas a rózsám kendője,
A veres, a veres;
Kihullt a rózsa belőle
A teljes, a teljes.
Ej, haj, nem bánom,
Nekem is van virágom,
Ej, haj, leszakasztom a nyáron!

Nagy hófuvás van

Nagy hófuvás van,
Nagy hófuvás van,
Nagy hófuvás van az árokba’,
Szerelmes vagyok a lányokba.

Sárga rézből van,
Sárga rézből van,
Sárga rézből van a fokosom,
Érted halok, kedves galambom.

Rámás csizmám van,
Rámás csizmám van,
Rámás csizma van a lábamon,
Érted taposom el, galambom.

Daru-tollból van,
Daru-tollból van,
Daru-tollból van a bokrétám,
Csókolom a szádat, Mariskám.

Tarka dunnám van,
Tarka dunnám van,
Tarka dunna van az ágyamon,
Betakarlak, kedves galambom!

Nincsen széna, nincsen abrak

Nincsen széna, nincsen abrak,
Édes lovam, agyon csaplak.
Bőröd a zsidónak adom,
Nem lesz reád semmi gondom.

Mi hasznod van a bőr árán,
Ha nem ülhetsz lovad hátán?
Ne üss agyon, édes gazdám,
Kitelelek árpaszalmán.

Édes lovam, ne buslakodj,
Lesz még neked jó abrakod.
Ha a rózsámhoz elviszel,
Selyem kötőjéből eszel.

Nincs édesebb a hevesi dinyénél

Nincs édesebb a hevesi dinyénél,
Nincs szebb leány a faluban Erzsinél.
Piros orczád tőlem hát ne takard el,
Tekints reám gyönyörű két szemeddel.

Fujja a szél a ló fülén a kendőt,
Hát mi, rózsám, mikor csapunk menyegzőt?
Ha az idén kiforr a bor, szüretkor,
Férjhez viszlek, édes rózsám, majd akkor!

Az én rózsám szemöldöke

Az én rózsám szemöldöke
Többet ér, mint a hat ökre;
A hat ökre szántó-vető,
De a rózsám hű szerető.

Az én rózsám szeme-szája
Többet ér, mint a pajtája;
A pajtája fekete gyász,
De a rózsám aranykalász.

Ablakomon ne koczogtass

Ablakomon ne koczogtass,
Jer be, ha becsületes vagy.
Alszom én is, alszik más is,
Gyere, rózsám, aludj te is.

Udvaromon két kis csirke,
Egyik kakas, másik jércze:
Gyere hozzánk ma estére,
Jó vacsora lesz belőle.

Kis kertemben egy olajfa,
Ölelj meg, rózsám, alatta.
Úgy ölelj meg mint magadét,
Az isten neked adhat még!

Hajnalodik, harmatozik

Hajnalodik, harmatozik,
Az a kis lány álmodozik.

Jaj be hamis álma lehet,
Piros ajka csókot nevet.

Hogyha már az álma ilyen,
Hát a valósága milyen?

Azt mondják: nem adnak

Azt mondják: nem adnak
Engem galambomnak;
Inkább adnak másnak,
Annak a hat ökrös
Fekete subásnak.

Pedig az én rózsám
Oly szeliden néz rám,
Vagy ha csókot hint rám:
Tizenkét ökörért
Csakugyan nem adnám.

Édes anyám, kérem,
Ne hütse meg vérem,
Hiszen azt igérem,
Hogy én a rózsámmal
Holtomig beérem.

Három csillag van az égen egy sorba’

Három csillag van az égen egy sorba’,
Három szeretőm van nekem, egyforma;
Mind a három piros, barna, takaros,
Megcsókolom mind a hármat, de nem most.

Három csillag van az égen egy sorba’,
Három szeretőm van nekem, egyforma.
Három közül egy az igaz szerető,
Azt az egyet áldja meg a Teremtő!

Ez a szemem, ez, ez, ez,

Ez a szemem, ez, ez, ez,
Jobban kacsint, mint emez.
Reczepicze, haj!
Leveles a galy,
Engem rózsám, meg ne csalj.

Édes szemem, jól vigyázz,
Mert a másik meggyaláz.
Reczepicze, haj!
Leveles a galy,
Engem, rózsám, meg ne csalj.

Ez a karom, ez, ez, ez,
Jobban ölel, mint emez.
Reczepicze, haj!
Leveles a galy,
Engem, rózsám, meg ne csalj.

Édes karom, jól vigyázz,
Mert a másik meggyaláz.
Reczepicze haj!
Leveles a galy,
Engem, rózsám, meg ne csalj.

Ez a lábam, ez, ez, ez,
Jobban járja, mint emez.
Reczepicze haj,
Leveles a galy,
Engem, rózsám, meg ne csalj.

Édes lábam, jól vigyázz,
Mert a másik meggyaláz.
Reczepicze haj!
Leveles a galy,
Engem, rózsám, meg ne csalj!

Szól a világ, mit hajtok rá?

Szól a világ, mit hajtok rá?
Ugy ég a tűz, ha raknak rá;
Ha hajtanék irigyemre,
Megölne a világ nyelve.

Ne hajts a mende-mondára,
Ülj a térdem kalácsára;
Átölellek két kezemmel,
Hadd nézze más irigy szemmel!

Szivem gyönge szivére

Szivem gyönge szivére,
Testem gyönge testére,
Lehajtom bús fejemet,
Fehér hattyú mellére.

Egész falu énnékem
Mind ellenségem légyen,
Kedves rózsám, édes rózsám,
Te léssz a feleségem!

Semmit sem ér a helység,
Ha nincs benne feleség.
Bármit mond a helységem,
Te léssz a feleségem!

Kiöntött a Tisza vize messzire

Kiöntött a Tisza vize messzire,
Valamennyi szép leány van, elvitte.
Fogja ki hát mindenki a magáét,
Ne szeresse soha senki,
Soha senki a másét.

Nincsen kedvem, mert a fecske elvitte,
Egy magas jegenyefára föltette.
Akkor leszek, kedves rózsám, a tiéd,
Mikor az a jegenyefa,
Jegenyefa kivirít.

Magasan repül a daru, szépen szól,
Haragszik tán a galambom, mert nem szól.
Ne haragudj, kedves rózsám, sokáig,
Tied vagyok, tied leszek
Koporsóm bezártáig!

Azt mondják: nem adnak

Azt mondják: nem adnak
Engem galambomnak;
Inkább adnak másnak,
Annak a hat ökrös
Fekete subásnak.

Pedig az én rózsám
Oly szeliden néz rám,
Vagy ha csókot hint rám:
Tizenkét ökörért
Csakugyan nem adnám.

Édes anyám, kérem,
Ne hütse meg vérem,
Hiszen azt igérem,
Hogy én a rózsámmal
Holtomig beérem.

Haja, haja, hajnal akar lenni

Haja, haja, hajnal akar lenni,
A szeretőm haza akar menni;
Az ajtaját be sem tudja tenni,
Az ágyára le sem tud feküdni.

Haja, haja, ha én oda mennék,
Az ágyára, hej! én lefeküdnék,
Két karomat alárakogatnám,
Két orczáját körülcsókolgatnám.

Bujdosik a kedves rózsám valahol

Bujdosik a kedves rózsám valahol,
A hol még a dalos madár sem dalol.
Ne bujdoss el, kedves rózsám, messzire,
Érted megyek én a világ végire.

Télen még a rózsafa sem virágzik,
Érted voltam gyászba ilyen sokáig;
Nem is kerül többe, csak egy szavadba:
A rózsa is kinyilik a szavadra.

Azt gondolod, hogy én sirok?

Azt gondolod, hogy én sirok?
Szomoru levelet irok?
Reszket kezem, nem irhatok,
Fáj a szivem, nem szólhatok.

Most irattam a levelet,
Bele irták a nevemet.
A levelem szomoru lesz,
Az irása mind jaj szó lesz.

Retteg pej paripám

Retteg pej paripám
Az égcsattogástól,
Az igaz szeretet
Fél az árulástól.

Nincs tavasz, nincsen nyár
Piros rózsa nélkül,
Az igaz szeretet
Nincs ölelés nélkül.

Nem volt tél, nem is lesz
Havas eső nélkül,
Az igaz szeretet
Nem lehet csók nélkül.

A kit az én szivem szeret

A kit az én szivem szeret,
Nem ir az nekem levelet,
De a szive, tudom, szeret,
Mert az régen az enyém lett.

Ha én levelet irhatnék,
Arany pecsét alatt irnék:
A szivemet belé tenném,
Hozzád, rózsám, elküldeném.

Fáj a szivem kivül, belől

Fáj a szivem kivül, belől,
Bánat szoritja két felől;
Fáj a szivem bánatjába,
Mert nem járhat szabadjába.

Mikor szabad madár voltam,
A hol tetszett, ott sétáltam;
De már fogoly madár vagyok,
Kaliczkában búsulhatok.

Vetem szemem’ az egekre,
Csordul könnyem le a földre;
Ki a földre, ki előmbe,
Ki bánatos kebelembe.

Én istenem, valahára
Felsüt-e napom súgára?
Felsütött, de nem tisztába,
Jaj, elborult gyászhomályba!

Mikor bujdosni indultam

Mikor bujdosni indultam,
Szinem sem volt, úgy búsultam!
Édesemtől elbúcsuztam,
Mindenemből kipusztultam.

Minden lánynak azt ajánlom,
Gyászvirágot ne gyomláljon;
Mert ha gyászvirágot gyomlál,
Az édese bujdosni jár!

Elmegyek majd valamerre

Elmegyek majd valamerre,
A jó isten tudja, merre;
Addig megyek, addig járok,
Mig a bútól meg nem válok.

Bubánat az utitársam,
Erdőn, mezőn jár utánam,
El sem marad, meg sem kimél,
Éjjel nappal rólad beszél!

Állj előmbe rózsám, hadd búcsuzzam tőled,

Állj előmbe rózsám, hadd búcsuzzam tőled,
Ha el nem búcsuzom: bujdossunk el ketten!
Vagy meghalok érted,
Vagy enyimmé teszlek,
Édes szivem!

Fekete két szemed mire csalt meg engem?
Gyenge szép termeted mire hozott engem?
Vagy meghalok érted,
Vagy enyimmé teszlek,
Édes szivem!

Ne menj el, galambom, ne repülj el tőlem
Jőjj vissza, madaram, szállj bé ablakomba!
Vagy meghalok érted,
Vagy enyimmé teszlek,
Édes szivem!

Ha elmégy is szivem, csak hozzám igaz légy,
Igaz szereteted hamisra ne forditsd!
Vagy meghalok érted,
Vagy enyimmé teszlek,
Édes szivem!

Bujdosik az árva madár

Bujdosik az árva madár
Minden erdő-szélen leszáll,
Hát az olyan árva, mint én,
Hogy ne bujdokolna, szegény!

A mint mentem haza felé,
Kinyilt az ég háromfelé,
Ragyogtak rám a csillagok,
Mert tudták, hogy árva vagyok.

A Tiszából a Dunába

A Tiszából a Dunába
Foly a viz,
Mi az oka, édes rózsám,
Hogy te sirsz?

Hogy ne sirnék, keseregnék,
Bánkódnék,
Most kezdtelek szeretgetni,
Már elmégy.

Szólnak a kakasok

Szólnak a kakasok,
Majd is reggel lesz már,
Fordulj felém, babám,
Mert magad maradsz már.

Bár csak az hajnal
Hamar ne hasadna,
Gyenge szerelmünknek
Vége ne szakadna.

Könnyebb kősziklából
Poharat csinálni,
Mint két igaz szívnek
Egymástól elválni!

Hull immár a fa levele

Hull immár a fa levele,
Örömem is elhull vele,
Sárgul orczám, mint a levél…
Szegény szivem, mivé lettél!

Hittem minden mézes szónak,
Egy csapodár csábítónak:
Gyenge szívem lépen akadt,
Hollóköröm közzé szakadt.

Így jár az, ki szépet szeret,
Felejtené, de nem lehet.
Ezután olyat szeretek,
Kit könnyen elfelejthetek.

Kék a kötőm kerületi

Kék a kötőm kerületi,
Barna legény kerülgeti;
De hiába kerülgeti,
Mert nem adnak engem neki.

A ki szeret, az mindég fél,
Reszket mint a nyárfa levél;
Búval fekszik, bánattal kel,
Nyugodalmat soha sem lel.

Ásd ki, holló, azt a szemet,
A mely ötöt-hatot szeret;
Lám, én csak egyet szeretek,
Még is eleget szenvedek.

Fekete szem, piros orcza

Fekete szem, piros orcza,
Nem minden leány hordozza,
Piros orcza, fekete szem,
Ez engem a földbe teszen.

Fekete szemü cseresznye,
Rabod vagyok, te menyecske,
Rabod vagyok, mert elfogtál,
Sötét kalitkába zártál.

Ha elfogtál, tarts magadnak,
Nevezz kedves galambodnak,
S ne úgy bánjál, mint raboddal,
Bánjál úgy, mint galamboddal.

Fekete pántlikám

Fekete pántlikám
Fujdogálja a szél,
Köszönöm galambom,
Hogy eddig szerettél.
Nem én voltam első,
Mással is így tettél,
Verjen meg az isten!
Hamar megvetettél.

A bazsarózsának
Lehajlott a szára,
Hej! én is hajlottam
A rózsám szavára.
Mit ér a rózsafa
Piros bimbó nélkül?
Mit ér a szerelem
Igaz hűség nélkül?

Istenem! nagy dolog,
Ki egymást szereti,
Mégis a jó Isten
Össze nem vezeti.
De még nagyobb dolog:
Ki egymást gyülöli,
Mégis két vénasszony
Összeköszörűli.

Nehéz a kis hangyát
Kősziklán nyomozni,
Két kelletlen párnak
Egy ágyban nyugodni;
Mikor ölelni kell:
Karjait fájlalja,
Mikor csókolni kell:
Könyeit hullatja.

Szél hajtja a habot

Szél hajtja a habot,
Viz a vizi malmot,
Szerelem csinálja
A jó barátságot.

Mi haszna szeretlek,
Ha el nem vehetlek,
Oda nem tehetlek
Ahova szeretlek?

Mi haszna, ha szép vagy?
Ha mindig beteg vagy?
Dologra születtél
S nem arra való vagy!

Mondd meg, édes rózsám

Mondd meg, édes rózsám,
Hogy mikor jössz hozzám,
Télbe, karácsonba,
Kis karácson napján?

»Látod ama hegyen
Azt a száraz nyárfát?
Mikor az kizöldül
Akkor megyek hozzád.«

Még megéred, rózsám,
Kizöldül az én fám,
Bezzeg akkor te is
Eljönnél majd hozzám!

Fehér ruha a fejemen

Fehér ruha a fejemen,
Fekete gyász a szivemen,
Mert a kit én úgy szeretek,
Azzal együtt nem élhetek.

Édes anyám sok szép szava!
Kit fogadtam, kit nem soha.
Most ha élne, megfogadnám,
Kezét, lábát megcsókolnám!

Ázom, ázom, azt gondolom, hogy esik

Ázom, ázom, azt gondolom, hogy esik,
Hej, pedig csak a két szemem könnyezik.
Sirhatok én, könnyezhetek eleget,
Mert elhagyott, ki oly forrón szeretett.

Hej, hogyha én vadgerlicze lehetnék,
Mindég szomoru füzfára fészkelnék.
Szomoru fűz hajlós ága megbirna,
Az én szivem te miattad nem sirna.

Isten átkát nem kivánom

Isten átkát nem kivánom,
De ha rád száll, azt se bánom,
Szálljon is rád, azt kivánom
Gyilkosom benned nem szánom.

Az a fa is száradjon ki,
A mely alatt meg fogsz állni;
Az a csárda gyuladjon ki,
Melyben csendesen fogsz hálni.

Borod, buzád ne teremjen,
Szántófölded ne zöldeljen,
Páros késed kiforduljon,
Az is a szivednek álljon.

Este akar lenni

Este akar lenni,
Le kell már fekünni,
Az idegen testet
Hogy kell megölelni!

Ölelni akarom:
Karjaim elhalnak;
Csókolni akarom:
Könnyeim hullanak.


Édes anyám rózsafája…

Édes anyám rózsafája,
Engem nyitott utoljára.

Bárcsak ne is nyitott volna,
Maradtam volna bimbóba.

Lám egy hunczut leszakasztott,
Kalapjában elhervasztott.

Addig bánom, a mig élek

Addig bánom, a mig élek
Hogy mért szerettelek téged.
Ha nem szerettelek volna,
Most a szivem nem gyászolna.

Zavaros a Nyikó vize,
Bánom, hogy mért jöttem ide.
Ha ide nem jöttem volna,
Dolgom sokkal jobban folyna.

Tán azt tudod, te szigorú,
Érted a szivem szomorú?
Nem szomorú, még megújul,
Még végtire jóra fordul.

Ha meghalok, tudom, eltemetnek

Ha meghalok, tudom, eltemetnek,
Azt is tudom, milyen földbe tesznek;
Sárga homok borítja testemet,
Régi rózsám, siratsz-e engemet?

Ha meghalok, még azt is meghagyom,
Hogy a rózsám ne sirasson nagyon;
Sírhat akkor csendesen magába,
Ha lefekszik este az ágyába…

Várj meg, várj meg, én édesem!

Várj meg, várj meg, én édesem!
Megver téged a jó Isten!
Se nem értem, se nem másért,
Csak a hamis szeretetért.

Fogjon is meg az én átkom,
Igaz szivbéli bánatom;
Verjen meg az igazságom,
Utánad való járásom.

Elmentél s nem búcsuztál el,
Megátkozlak, hogy hervadj el.
Jere vissza, búcsuzzál el,
Átok alatt ne hervadj el!

A Csap-utczán végig, végig, végig

A Csap-utczán végig, végig, végig,
Minden kis kapuban virág nyilik,
Minden kis kapuban kettő, három,
Csak az enyém hervadt el a nyáron.

Ne vigasztalj, édes, kedves anyám!
Hadd sirjam ki magamat igazán.
Ki megbántott, megsegit a bajban,
A jó Isten majd könyörül rajtam!

Nem átkozlak, nem szokásom

Nem átkozlak, nem szokásom,
De sok sűrü sohajtásom
Felhat a magas egekre:
Mind te felelsz meg ezekre.

Nékem a legtisztább estve
Fekete színre van festve,
Komor felettem az ég is,
Elhagyott a reménység is.

A mi engem vidítana,
Az élethez kedvet adna:
Attól mind meg vagyok fosztva,
A jó mind másnak van osztva.

Fel sem venném, a mi nézi,
Él az Isten, elintézi!
De, hogy búmat más is érzi,
Ez az, a mi szivem vérzi.

Én vagyok az, a ki nem jó, egyedül

Én vagyok az, a ki nem jó, egyedül,
Engem ugat a kutya is messzirül.
Bepanaszlom az Istennek magának,
Mért tartanak engem világ rosszának.

Nem szerettem életemben, csak egyet,
Azt is elvették tőlem az irigyek.
Nem kivánok én azoknak egyebet:
Próbálják meg az én bús életemet.

Jaj Istenem, hogy éljek meg

Jaj Istenem, hogy éljek meg,
Hogy a világ ne tudja meg?
Én megélnék a bú nélkül…
Icczu te! de a bú nem nálam nélkül.

Én Istenem, add ezt nekem,
Mert én igazán szeretem,
Mert ha azt nekem nem adod,
Icczu te! nem kell, de semmi vagyonod.

Megvert Isten ostorával,
Mindennapos bánatjával.
Vajjon mit is akar a szél?…
Icczu te! mindétig csak rólam beszél.

Te kerítéd gyászba szivem

Te kerítéd gyászba szivem,
Nincsen azért semmi kedvem,
Mert elhagytál te engemet,
Búba boritád szivemet.

Ne örvendjen senki szive,
Míg a madár nincs kezibe;
Mert nehéz madarat fogni,
Mint a szél után futkosni.

Siratnálak, ha megszánnál,
Megfognálak, ha megvárnál.
Haj, de nem szeretsz te engem,
Szived hozzám rég idegen.

De nincs olyan édes óra,
A mely ne fordulna búra.
Megkeresnél még te engem,
De már testem földben leszen.

Én vagyok az, a ki voltam

Én vagyok az, a ki voltam,
Szekfű között rózsa voltam,
De rosz kertészre akadtam,
Keze alatt elhervadtam.

Én vagyok az a gerlicze,
Ki a párját elvesztette:
Egy vadgalamb elkergette,
Szerelmünket irigylette…

Bús az idő, bús vagyok én magam is

Bús az idő, bús vagyok én magam is,
Valamennyi szép leány van, mind hamis.
Szeretete nem állandó,
Mint az idő változandó, ihaja!

Felettem is mért borult be ily korán?
Mert elhagyott, kit szerettem igazán.
Másnak hódolt a hitetlen,
Azért vagyok ily kedvetlen, ihaja!

Árva vagyok, hej, nincs több ilyen árva,
Mert szivedből, rózsám, ki vagyok zárva.
Nem leszek én árva mindég,
Ború után derül az ég, ihaja!

Fujd el, jó szél, fujd el az én bánatomat

Fujd el, jó szél, fujd el az én bánatomat,
Könnyebbitsd meg bár te nyomoru sorsomat.
Vidd szél fuvására, viznek lementére,
Vidd rózsám házának ablak-üvegére.

Még onnét is fujd be az ő kebelére,
Az ő kebelére, ugy haljon meg véle.
Meg ne halljon szegény, hadd éljen kedvére,
Éljen, a ki élhet, az ő kedvesével.

Én már nem élhetek az én kedvesemmel,
Végét adta Isten az én életemnek,
Betöltötte kedvét minden irigyemnek,
Istenem! fizess meg ellenségeimnek!

Édes rózsám, ravasz voltál

Édes rózsám, ravasz voltál,
Csak szembe hogy szépet mondtál.
Nem éreztél szeretetet,
Olyat, a mi megilletett.

Szerettelek, jól tudhatod,
De te magad nem mondhatod.
Mondjunk j’écczakát egymásnak,
Nem mink vagyunk, kik így jártak.

Sír az egyik szemem

Sír az egyik szemem,
A másik könyezik.
Sírjon mind a kettő,
Mint a sebes eső.

Lehajtom fejemet,
Rózsám, a válladra,
Hullatom könyemet,
Hószinü nyakadra.

Ugy elmegyek, meglássátok

Ugy elmegyek, meglássátok,
Hogy híremet sem halljátok;
Nemhogy hírem hallanátok,
Levelemet sem kapjátok.

Megérem még azt az időt,
Sírva mégy el kapum előtt:
Megöleled a félfáját,
Úgy siratod a gazdáját.

Nézz ki, rózsám, ablakodból,
Most indulok a faluból;
Vess utánam egy pillantást,
Úgy sem látjuk többé egymást.

Alsó-bátki nagy toronyba

Alsó-bátki nagy toronyba
Tizet ütött már az óra,
Angyalom, galambom!
De nekem nem ütött jóra:
Most van babám kézfogója,
Angyalom, galambom!

Lement a nap borulásba,
Felöltözött szivem gyászba,
Angyalom, galambom!
Gyászba, gyászba, gyászruhába,
Most vagyok igazán árva,
Angyalom, galambom!

Édes anyám karján nevelt engemet

Édes anyám karján nevelt engemet,
Mégsem tudja az én bús életemet.
Hej, ha tudná az én bús életemet,
Éjjel-nappal megsiratna engemet.

Édes anyám, pénz vagyon a zsebembe,
Arra kérem, markoljon ki belőle.
Sárga rézből csináltasson koporsót,
Hármasával veresse rá a jajszót!

Nagy oka van keservemnek

Nagy oka van keservemnek,
Nincs orvosság sérelmemnek;
Bokros bánatja szivemnek,
Mig vége lesz életemnek.

Azért senki ne csudálja,
Ha életemet vizsgálja:
Csak az tudja, ki próbálja,
Szivem mennyi bú találja.

Nincsen kedvem, nincsen

Nincsen kedvem, nincsen,
Mert szeretőm nincsen;
Ha szeretőm vóna,
Kedvem is ugy vóna.

Nincsen kedvem, nincsen
E világhoz való,
Mert szeretőm nincsen,
Kedvem szerint való.

Ha szeretőm vóna,
Kedvem szerint való:
Kedvem is ugy vóna,
E világhoz való!

Végig mentem az ormódi temetőn

Végig mentem az ormódi temetőn,
Elvesztettem zsebbevaló keszkenőm.
Zsebbevaló keszkenőmet nem bánom,
Csak a régi galambomat sajnálom.

Barázdában szépen szól a pacsirta,
Levelemet régi galambom irta;
Azt olvastam könyes szemmel belőle,
Csak a halál, csak az választ el tőle!

Zöld az erdő

Zöld az erdő,
Zöld a petrezselyem,
Benned, rózsám,
Meghült a szerelem.

Nemcsak meghült,
Meg is fogyatkozott,
A szivemre
Nagy bánatot hozott.

Zavaros a Tisza vize

Zavaros a Tisza vize,

Barna kis lány fürdik benne;

Én is megfürödtem benne,

Rám is ragadt a szerelme.

Tisza partján elaludtam,

Jaj, be szomorút álmodtam!

Megálmodtam azt az egyet,

Hogy a rózsám már nem szeret.

Ha nem voltál jó szerető

Ha nem voltál jó szerető,

Boritson el a temető.

Vigyen el a sárga halál,

Takarjon a szárnya alá.

Ha nem voltál igaz hozzám,

Mért csókoltad meg az orczám?

Hagytál volna békét, rózsám,

Ne is szóltál volna hozzám!

Kiszáradt a vad almafa

Kiszáradt a vad almafa,

Nem terem több alma rajta.

Kedves babám gyenge karja

Nem ölel meg több hajnalba’…

Megvirad még valaha!

Nyisd ki, babám, az ablakot,

Szóljál hozzám egy szózatot!

Vess utánam egy pillantást.

Ugy sem látjuk többet egymást…

Megvirad még valaha!

Már, kedvesem, Isten hozzád!

A szerencse vigyázzon rád.

Nem engedik azt az egek,

Hogy én téged szeresselek…

Megvirad még valaha!

Hej, te fényes holdvilágom!

Hej, te fényes holdvilágom!

Elbujdosok e világon.

Addig járok, addig mének,

Míg a síromhoz nem érek.

A sok, messze tartományban

Voltam én már bujdosásban,

De a keseru szerelem

Oda is csak eljött velem.

Nagypénteken mossa holló

Nagypénteken mossa holló

A fiát,

Egész világ kigyót-békát

Rám kiált.

Mondja ki hát, ki mit tud, a

Szemembe:

Kinek mit vétettem én életembe’.

A csillagok feketébe

Öltöznek,

Engem rózsám az irigyek

Üldöznek.

Jó az Isten, pártját fogja               

Kis kertemben elszáradt az eperfa

Kis kertemben elszáradt az eperfa,

Este, reggel bús gerlice ül rajta.

Tán azt búgja az a gerlicze madár,

Hogy a leány: szoke, barna, csapodár.

Árva madár, leveletlen fateton,

Nincsen párod, nekem sincsen szeretom:

Vigy el engem magaddal az erdore,

Ott ássuk meg egymás sírját elore.

Azt gondolom, hogy az eso csepereg

Azt gondolom, hogy az eso csepereg,

Pedig az én bánatos könyem pereg.

Búbánatos köny hull piros orczámra,

Meglásd, babám, meghalok nemsokára.

Járok-kelek én az úton egyedül,

Rajtam még a jó isten sem könyörül;

Csak a bánat jár én velem, az kisér,

Lánczra veri a szívemet, nem kimél.

Kimenék egy hegyre

Kimenék egy hegyre,

Benéztem egy völgybe,

Ott láttam édesem’

Talpig feketébe.

Ki kékbe’, ki zöldbe’,

Ki talpig veresbe’,

Csak az én édesem

Földig feketébe’!

… S ott egy nagy fa álla,

Annak kilencz ága,

Arra reá szálla

Kilencz tarka páva.

Hej, páva, hej, páva,

Tarka tollas páva!

Mért nem lehetek én

Bár egy perczig páva!

Hej, páva, hej, páva!

Ha én páva volnék,

Jó reggel felkelnék,

Folyó vízre mennék,

Szárnyam’ csattogtatnám,

Tollamat hullatnám;

Fényes tollaimat

Szép leány fölszedné,

Az o édesének

Az o kedvesének

Bokrétába kötné,

Kalapjába tenné!

Ha meguntad, rózsám

Ha meguntad, rózsám,

Velem életedet:

Csináltass koporsót

S temess el engemet.

Irasd a fejfára:

Itt fekszik egy árva,

Kinek szerelembol

Történt az halála!

Hervad az a rózsa

Hervad az a rózsa,

Kinek töve nincsen,

Elhervadok én is,

Mert szeretom nincsen.

Haj de kerek ég,

Haj de magas ég!

Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?!

Minden ablak alatt

Páros a diófa,

Lám az enyém alatt

Páratlan kökényfa.

Haj de kerek ég,

Haj de magas ég!

Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?!

Irnék ha lehetne,

Irnék ha lehetne,

Kezem nem reszketne;

Nehéz a penna is,

A hattyu tolla is.

Irnék, jaj, de nehéz

A könnyu penna is,

Feketének látszik

A hattyú tolla is.

Elbágyadt kezembol

A penna kiesik,

Két szemembol a köny,

Mint a patak folyik.

Zavaros a Tisza vize nyárban

Zavaros a Tisza vize nyárban,

Ha felárad szépen a partjában,

Ha megfujja záporeso szele,

Vajjon, rózsám, jutok-e eszedbe?

Akkor jutok én neked eszedbe,

Mikor bú száll szomorú szivedre.

Szállott már egy, rózsám, az enyimre,

Szálljon másik párja a tiedre.

Mondd meg, rózsám, szeretsz-e engemet?

Ha nem szeretsz, ne biztasd szívemet.

Ha nem szeretsz, galambom, hagyj abba,

Nem varrottak engem a nyakadba.

A jegenye, jegenye

A jegenye, jegenye,

Jegenyefa levele,

A rózsámnak levele

Későn jött a kezembe.

Irnom kéne a rózsámnak,

Legkedvesebb violámnak:

Reszket kezem, hogyha irok,

Ha nem látom, azért sírok.

Amott kerekedik egy fekete felhő

Amott kerekedik egy fekete felhő;

Amott tollászkodik egy fekete holló.

Várj meg, holló, várj meg, hadd izenjek tőled

Apámnak, anyámnak – jegybéli mátkámnak.

Könnyen megösmered ennek háza táját:

Piros rózsák lepik arany almafáját…

Gyémánt az ablaka, – üveg az ajtaja:

Magának kék szeme, aranyszínű haja!

Elment az én rózsám

Elment az én rózsám

Idegen országra;

Azt izente vissza,

Hogy menjek utánna.

Hogyha én azt tudnám:

Melyik uton ment el,

Azt én felszántanám

Aranyos ekével.

Azt én be is vetném

Apró szemű gyöngygyel,

El is boronálnám

Sűrű könyeimmel.

Azt én meggyászolnám

Délig feketével,

Délután pediglen

Patyolat fehérrel.

Túl a Dunán zörög az ég

Túl a Dunán zörög az ég,

Kedves rózsám, szeretsz-e még?

Mutasd hozzám szerelmedet,

Ugy sem soká látsz engemet.

Egy-két pár csók nem a világ!

Száradjon el, a ki nem ád;

Adjál, rózsám, e világon,

Ugy sem kell a más világon.

Nincsen kedvem, elvitte a gólya,

Nincsen kedvem, elvitte a gólya,

Mert ott jártam, hol nem kellett volna;

Lesz még kedvem, elhozza a szélvész,

Füred alatt kifogja a révész.

Őszszel szokott a fecske elmenni,

De tavaszszal vissza szokott jönni.

Most kezdtem én egy szép lányt szeretni.

Hej! de sokat kell érte szenvedni!

Áldd meg Isten azt az utczát,

Áldd meg Isten azt az utczát,

Kiben az én rózsám sétál;

Kirakatom gyémánt-kővel,

Nézzen belé este, reggel.

Verd meg Isten azt az utczát,

Kiben az irigyem sétál;

Kirakatom beretvával,

Essen belé térden állva.

Faluvégén, szegleten

Faluvégén, szegleten,

Van egy kis ház magába’;

Oda vár az én galambom,

Ebédre, vacsorára.

Ne várj, rózsám, ne várj,

Nem mehetek mindenkor;

Mert van nekem száz irigyem,

Ki rám vigyáz ilyenkor.

Magasan száll a felhő

Magasan száll a felhő az égen,

Nem láttam én a rózsámat régen;

Ha én, mint a felhő, szállni tudnék,

Minden este a rózsámhoz mennék.

Tavasz lesz már, el fog a hó menni,

De szeretnék kék ibolya lenni!

Kivirítnék a rózsám kertjébe’,

Hadd tűzne fel hószín kebelére.

Sem felhő, sem ibolya nem vagyok,

Csak egy szegény árva legény vagyok;

Messze van az én rózsám tanyája,

Csak busúlok, kesergek utána.

Nem vagyok én adós.

Nem vagyok én adós,

Nekem sem adós más,

Nem bántok én senkit,

Engem se bántson más.

Megverek valakit,

Vagy engem valaki,

De az én rózsámat

Ne szeresse senki.

Vagy levág valaki,

Vagy én le valakit,

De a galambomhoz

Nem bocsátok senkit!

Szép a tavasz.

Szép a tavasz, szép a nyár,

Szép a ki párjával jár.

Járnék én is, s nem lehet,

Titkon vagyok csak veled.

Nincsen nagyobb gyötrelem,

Mint a titkos szerelem,

Mert a ki azt próbálja,

Nincsen boldog órája.

Azt akarják, ne éljek,

Veled ne is beszéljek.

De én attól megélek

S a hol lehet, beszélek!

Hogyha folyó lennék

Hogyha folyó lennék,

Bánatot se tudnék,

Hegyek, völgyek között

Gyenge martot ásnék;

Kaszáló réteken

Virágot gyüjtenék,

Az én édesemnek

Szép bokrétát adnék!

Két út van előttem.

Két út van előttem,

Melyiken induljak?

Két szép szeretőm van,

Melyiktől búcsúzzak?

Ha egyikhez megyek,

A másik haragszik;

Igy hát az én szivem

Soha meg nem nyugszik,

Két út van előttem,

Melyiken induljak?

Két szép szeretőm van,

Melyiktől búcsúzzak?

Egyiktől búcsúzok

Piros pünkösd napján,

Másiktól búcsúzok

Halálom óráján.

Hogyha nékem száz aranyom volna.

Hogyha nékem száz aranyom volna,

Annak adnék, a kinek nem volna;

Hej! de mivelhogy nincsen,

Fából van a kilincsem.

Szeretsz-e, galambom,

Kedves kis angyalom?

A kinek van tunikás szoknyája,

Van is annak pénze a vásárra.

Hej! két krajczár dunnára,

Három krajczár párnára.

Szeretsz-e, galambom,

Kedves kis angyalom?

A mely lánynak fodros a kötője,

Van is annak sok szép szeretője:

Hej, ki szőke, ki barna,

Kinek göndör a haja.

Gyenge majoránna,

Gyenge vagyok rája!

De szeretnék nyalka huszár lenni,

Szép szeretőt vagy kettőt tartani;

De hiába, ha nincsen,

Fából van a kilincsem.

Szeretsz-e galambom,

Barna kis angyalom?

Hogyha nékem feleségem volna,

Este későn nem mennék sehova;

De hiába, ha nincsen,

Fából van a kilincsem.

Szeress hát, galambom,

Kedves kis angyalom!

Hogyha nékem száz aranyom volna.

Hogyha nékem száz aranyom volna,

Annak adnék, a kinek nem volna;

Hej! de mivelhogy nincsen,

Fából van a kilincsem.

Szeretsz-e, galambom,

Kedves kis angyalom?

A kinek van tunikás szoknyája,

Van is annak pénze a vásárra.

Hej! két krajczár dunnára,

Három krajczár párnára.

Szeretsz-e, galambom,

Kedves kis angyalom?

A mely lánynak fodros a kötője,

Van is annak sok szép szeretője:

Hej, ki szőke, ki barna,

Kinek göndör a haja.

Gyenge majoránna,

Gyenge vagyok rája!