Isten hozzád, Kecskemét városa,
Én már többé nem vagyok lakosa,
Növelhet már sarjut a laposa,
Kis pej lovam többé nem tapossa.
A szép búzát csak a jó föld adja,
Karcsu legényt szép lány csalogatja,
Kis galambom rám is viselt gondot,
Mig a hajnal szép tisztán mosolygott.
Én is voltam csikós, mint akárki,
S nem jártam el gabonát aratni,
De azért még mindig volt kenyerem,
Teli bogrács, jó bor és szerelem.
Hej, de most már ütött a végóra,
Kedvesemnél vagyok búcsúzóra;
A gazdámnál rózsám jobb szerettem,
Lejárt nála az én becsületem.
Isten veled, beteg kis galambom,
Ha meghalok, ne keresd sirhantom;
Messze földön beállok huszárnak,
Virrad ott még a juhászbojtárnak.
