Este guzsalyosba’, Reggel a malomba’ Játszadozni kezdtem Molnár inasával. Bárcsak hajnal lenne, Meg se is virradna, S a mi szerelmünknek Vége ne szakadna Molnár inasával. Széles e világon Mennyi malom vagyon, Ha külső kereke Fehér ezüst lenne, Béla-gyöngyöt járna, Apró pénzt hullatna: Mégsem cserélném el Molnár inasával. A tenger mélysége Kalamáris volna, Tengereknek habja, Ha mint tenta volna, Földön mennyi fűszál, Ha mind penna volna, Égen mennyi csillag, Iródeák volna, Nem tudná leirni A mi szerelmünket Molnár inasával.
A molnár inasa
Világszép Erzsike
Kiment a kisasszony arany székre ülni, Aranyszékre ülni, arany inget varrni. Feltette a lábát egy kis arany székre, S egy pár arany gyürü csördült az ölébe. Anyám, anyám, anyám, mi annak a jele, Egy pár arany gyürü csördült az ölembe? »Lányom, édes lányom, az annak a jele, Örökös urfinak adtalak kezébe.« Anyám, anyám, anyám, minek adott annak, Inkább adott volna egy pujkapásztornak!… Inasom, inasom, kezem táplálója, Eredj föl a hegyre, ama nagy toronyba! Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába, Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit!? »Kisasszony, kisasszony, nem látok én senkit, Nem látok én senkit, nem látok én semmit.« Pujkáim, pujkáim, kezem nevelési, Földre boruljatok, engem sirassatok, Ruháim, ruháim, testem táplálói, Szegről lehulljatok, engem sirassatok! Inasom, inasom, kezem táplálója, Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba; Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába’, Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit? »Kisasszony, kisasszony, látok már valakit, Tizenkét kocsival, negyven szolgáival.« Bárcsak Isten adná, mig ide jönnének, Mig ide jönnének, ki is teritnének! – Jó napot, jó napot, ismeretlen anyám! Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám? »Elment ő a kertbe virágot szaggatni, Bokrétát kötözni, urfiaknak adni.« – Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám, Hol van hát, hol van hát Erzsébet szép mátkám? »Mit türöm, tagadom, már ki kell vallanom, A nagy ebédlőben ki is van teritve…« Csináltatsz-e nekem valami koporsót? – Csináltatok, rózsám, márványkő koporsót, Behuzatod-e majd valami vászonnal? – Behuzatom, rózsám, fekete fátyollal! Kivereted-e hát valami szögekkel? – Kiveretem, rózsám, aranynyal, ezüsttel! Kivitetsz-e vajjon valami czigánynyal? – Kivitetlek, rózsám, királyurfiakkal! Meghuzatod-e majd a hármas harangot? – Meghuzatom, rózsám, mind a tizenhatot! Kikisérsz-e, rózsám, hacsak a kapuig? – Kikisérlek, rózsám, a nyugodalomig!
A királyfi
Egyszer egy királyfi, Mit gondolt magában, Egy bohó királyfi Mit gondolt magában? Lehányta magáról Királyi ruháját, Egy bohó királyfi Királyi ruháját. Rávette helyette A kocsis gunyáját, A bohó királyfi A kocsis gunyáját. Elindult megkérni Szegény ember lyányát, Szegény kocsislegény Szegény ember lyányát. Adj’ Isten jó napot, Szegény ember lyánya, Be szabad-e gyünnöm, Szegény ember lyánya? Fogadj Isten kendnek, Szegény kocsislegény, Hozta Isten, hozta, Szegény kocsislegény! Üljön le minálunk, Nálunk kanapéra, Szegény kocsislegény Nálunk kanapéra. Nem azért jöttem én, Hogy én itt leüljek, Nem érek én arra, Hogy én itt leüljek. Hanem azért jöttem, Jössz-e hozzám, vagy sem, Szegény ember lyánya, Jössz-e hozzám, vagy sem? Elmegyek én kendhez, Szegény kocsislegény, Illik kend énhozzám, Szegény kocsislegény. * * * Akkor a királyfi Mit gondolt magában Trallala, trallala, Mit gondolt magában? Elindult megkérni Gazdag biró lyányát, Trallala, trallala, Gazdag biró lyányát. Adj’ Isten jó napot, Gazdag biró lyánya, Trallala, trallala, Gazdag biró lyánya! Fogadj Isten kendnek, Szegény kocsislegény, Trallala, trallala, Szegény kocsislegény. Üljön le minálunk, Nálunk a – lóczára, Trallala, trallala, Nálunk a – lóczára! De nem azért jöttem, Hogy én itt leüljek, Trallala, trallala, Hogy én itt leüljek; Hanem azért jöttem, Jössz-e hozzám, vagy sem? Trallala, trallala, Jössz-e hozzám, vagy sem? Gazdag leány vagyok, Gazdag legényt várok, Trallala, trallala, Gazgad legényt várok. * * * Akkor a királyfi, Mit gondolt magában, A bohó királyfi Mit gondolt magában? Lehányta magáról A kocsisi gunyát, Rávette helyette A királyi pompát. Elindult megkérni Gazdag biró lyányát, Királyi pompában Gazdag biró lyányát. Adj’ Isten jó napot, Gazdag biró lyánya, Be szabad-e gyünnöm, Gazdag biró lyánya? Hozta Isten, hozta, Fényes királyurfi, Trallala, trallala, Fényes királyurfi. Üljön le hát nálunk Selyem kanapéra, Trallala, trallala, Selyem kanapéra. De nem azért jöttem, Hogy én itt leüljek, Trallala, trallala, Hogy én itt leüljek, Hanem azért jöttem, Jössz-e hozzám, vagy sem? Gazdag biró lyánya, Jössz-e hozzám, vagy sem? Elmegyek én kendhez, Fényes királyurfi, Illik kend én hozzám, Gazdag királyurfi. Nem kellesz én nekem, Gazdag biró lyánya, Kell nekem, kell nekem Szegény ember lyánya!
A párjavesztett gerlicze
Búsan búgó bús gerlicze Kedves társát elvesztette. Elrepüle zöld erdőbe, De nem szálla a zöld ágra, Hanem szálla asszú ágra, Asszú ágat kopogtatja, Kedves társát siratgatja: »Társam, társam, édes társam! Sohasem lesz olyan társam, Mint te voltál édes társam!…« Búsan búgó bús gerlicze Elrepüle messze földre, Messze földre, zöld buzába, De nem szálla zöld buzába, Hanem szálla konkoly ágra; Konkoly ágát kopogtatja, S kedves társát siratgatja: »Társam, társam, édes társam! Sohasem lesz olyan társam, Mint te voltál édes társam!…« Búsan búgó bús gerlicze Elrepüle messze földre, Messze földre, folyóvizre, De nem iszik tiszta vizet, Ha iszik is, felzavarja, S kedves társát siratgatja: »Társam, társam, édes társam! Sohasem lesz olyan társam, Mint te voltál édes társam!…«
A gulyás szeretője
Megégett a szegedi nagy cserény, Beleégett barna gulyáslegény, Beleégett három pár ruhája, Számadónak kivarrott subája. Számadónak nincsen semmi kára, Másikat vesz szegedi vásárba’, De a szegény barna gulyáslegény, Hej! maga is beleégett szegény. Barna kis lány kerüli a cserényt, Keresi a barna gulyáslegényt: Barna kis lány, hiába keresed, Beleégett, ki téged szeretett. »Mutassátok, mutassátok sirját, Hadd öntözöm könyeimmel hantját, Hadd teremjen rózsát, ne töviset, Mert ő engem igazán szeretett!«
Vagy ülj ide…
»Vagy ülj ide mellém, Vagy menj el előlem, Karcsu derekadat Ne ringasd előttem. Vagy meghalok érted, Vagy elmegyek tőled, Vagy piros véremmel Megfestem a földet.« »Ne menj el, ne menj el, Ne hagyj itt engemet, Ne vidd el magaddal Minden jó kedvemet. Ne menj el, ne menj el, Ne hagyj engem árván, Szerelmetes szived Ne legyen kőbálvány. Ne menj el, ne menj el, Mert megöl a hideg; Csináltatok neked Búból köpenyeget: Fekete bársonyba Be is beszegetem, Sok sohajtásommal Meg is béleltetem; Hosszu utjaiddal Megzsinóroztatom, Sűrü könnyeimnel Meg is gomboztatom!…«
Válás
Elmégy, ugy-e? »El bizony én!« Itt hagysz ugy-e? »Itt bizony én!« Elmentedet nem kivánom, Visszajöttöd holtig várom. De te elmégy, engem itt hagysz, Szivemre nagy bánatot hagysz. Ha elmégy, csendesen járjál, Csendes folyóvizet igyál. Akkor jussak én eszedbe, Mikor kenyér a kezedbe: Akkor se jussak egyébről, Csak az igaz szeretetről!
Rákóczy kis urfi
Rákóczi korcsmában Két krajczár ám a bor; Maga is ott iszik Rákóczy kis urfi. »Igyál a boromból, Igyál a boromból!« »Nem jöttem borodért, Hanem a lányodért. Hol vagyon, hol vagyon Én jegybéli mátkám?« »Ékes kamarában, Csinositja magát.« »Jó napot, jó napot! Én jegybéli mátkám.« »Hozta Isten, hozta, Rákóczy kis urfi.« Azonnal felkapja, Kengyelbe szoritja, Tüskékről, tüskékre, Bokrokról, bokrokra. »Ne vígy már oly nagyon, Rákóczy kis urfi! Szép fehér harisnyám Térdig vérben uszik.« Annál jobban hajtja, Kengyelbe szoritja, Tüskékről, tüskékre, Bokrokról, bokrokra. »Ne vigy már oly nagyon, Rákóczy kis urfi! Az én finom ruhám Derékig vérben már.« Annál jobban hajtja, Kengyelbe szoritja, Tüskékről, tüskékre, Bokrokról, bokrokra. »Ne vigy már oly nagyon, Rákóczy kis urfi! Szép piros pántlikám Nyakig vérben van már.« Annál jobban hajtja, Kengyelbe szoritja, Tüskékről, tüskékre, Bokrokról, bokrokra. »Ne vigy már oly nagyon, Én jegybéli mátkám!« »Elébb szóltál volna, Sajnáltalak volna.« Azonnal bevitte, Ágyára letette. »Mit ennél, mit innál, Én jegybéli mátkám?« »Nem enném egyebet, Csak egy sült verebet.« Mire azt meghozta, Már halva találta.
A legszebb virág
A buzamezőben háromféle virág.
Szóval felfelelé a szép buzavirág:
‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál:
Engemet leszednek s a templomba visznek;
Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus teste!‘
Szóval felfelelé a szép szőlővirág:
„Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál:
Engemet leszednek s a templomba visznek,
A templomba visznek s a pohárba töltnek!
Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus vére!“
Szóval felfelelé a szép szegfűvirág:
„‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál:
Szüzek, szép leányok engemet leszednek,
Bokrétába kötnek, a templomba visznek
S a szeretőjöknek süvegébe tesznek!…‘“
A rab legény
Véremmel irattam E kis czédulácskám, De nincs oly követem, Kitől elküldhessem. Méhemtől küldeném, Félek, mezőre száll, Kedve szerint való Virágjára talál. Szarkától küldeném, De igen cserregő, Titkos bánatimat. Félek, kicserregi. Készülj, édes fecském! Vidd el levelecském: Se nem olyan közel, Se nem olyan messze, Csak túl a tengeren Harmincz mérföldnyire, A hol nevelkedik Egy kerek dombocska, Egy kerek dombocska, Egy kicsi falucska. Tudom, megismered Az én rózsám házát. Ónos az ablaka, Üveg az ajtaja; Az ablak alatt van Egy édes almafa. Édes az almája, Hamis a gazdája, Adta vóna Isten, Ne ismertem volna, Fekete két szemem Ki nem sirtam volna, Gesztenyeszin hajam Meg nem őszült volna. Ha kérdi: hogy vagyok? Mondd meg: hogy rab vagyok, Magam egészségben, Szivem gyötrelemben.
Három árva
Diófának három ága, Az alatt ül három árva. Hova mentek, három árva? »Hosszu utra, bujdosásra.« Jertek hozzám, három árva! Adok hárman három vesszőt, Verjétek meg a temetőt. »Kelj fel, kelj fel, édes anyánk, Mert elszakadt a gyászruhánk.« »Kelnék, kelnék, de nem tudok, Mert a föld moha béfogott. Vagyon nektek mostohátok, A ki fehért adjon rátok.« »Vagyon nekünk egy mostohánk, A ki fehért adjon reánk. Mikor fehért ad hátunkra, Vérrel virágzik az alja.« Tovább indult három árva, Hosszu utra, bujdosásra. Azt mondá a nagyobb árva: »Menjünk, menjünk bujdosásra, Hosszu utra, Moldovába.« Azt mondá a kisebb árva: »Ne menjünk el Moldovába, Hosszu utra, bujdosásra, Inkább öljetek meg engem! Vegyétek ki szivem, májam, Takarjátok gyenge gyolcsba, Tegyétek bé zöld ládába, Vigyétek bé Barassóba, Tegyétek ki vaskapura: Vegyen példát minden árva, Kinek nincsen édes anyja.«
Kádár Kata
»Anyám, anyám, édes szülőm, Engedje meg szép kérésem, Hogy vegyem el Kádár Katát, Jobbágyomnak szép leányát.« Miklós urfi szépen kéri; Édes anya nem igéri; Nem engedem, édes fiam, Nem engedi az én rangom. Miklós mondá az anyjának: »Kádár Katát szeretem csak, Csak egyedül Kádár Katát, Jobbágyomnak szép leányát.« Édes anyja azt feleli: »Abból ugyan nem lesz semmi; Vagyon lányuk az uraknak, Abból neked is juttatnak.« Miklós urfi megbusula, Készül, indul bujdosásra. »Szolgám, szolgám, édes szolgám Nyergeljed meg pej paripám! Menjünk, menjünk, a mig látunk, Legyen örök bujdosásunk.« Miklós urfi elindula, Azt meglátja Kádár Kata, A kapuját megnyitotta, Hogy Miklós bemenjen rajta. »Ne nyiss kaput, Kádár Kata, Nem megyek én most be rajta; Hanem megyek a világba, Holtig tartó bujdosásra.« Kádár Kata megbusula, Miklós urfihoz igy szóla: »Állj meg, kincsem, szép Miklósom, Hogy adjam rád egy pár csókom! Adjak neked egy bokrétát, A kezedbe kézi ruhát. Mikor ruhám vérrel habzik, S a bokrétám hervadozik, Akkor leszen veszedelmem.« Elindulnak, mennek, mennek, Hosszú utnak, rengetegnek. A ruháját Miklós urfi Eléveszi, meg-megnézi: Hát a ruha vérrel habzik, Bokrétája hervadozik. Mind a kettő azt jelenti: Kádár Katát most veszesztik. Miklós urfi megfordula, Egy molnár gazdát talála, Kihez közel lovagola, Kihez ő ekképen szóla: »Hallod-e, te molnár gazda, Mi hir van a falutokba?« »Nincs ott ugyan semmi egyéb: Kádár Katát elvesztették.« »Hallod-e, te molnár gazda, Vigy el engem éppen oda, Hol elveszett Kádár Kata, Jobbágyomnak szép leánya. Pej paripám tied legyen, S minden ékes öltözetem.« Molnár gazda szót fogada, Miklós előtt elindula; Őt elvitte arra helyre, Feneketlen tó szélire. Onnét beszólalt a tóba: »Élsz-e, kincsem, Kádár Kata?« Kádár Kata is szólalik: »Nálad nélkül alig telik.« Miklós urfi ezt hallotta, Szivét a bánat elfogta, Kezét fejére kulcsolta, S beléereszkedék hozza, A nagy feneketlen tóba. Egyikből nőtt muszkáta szál, A másikból rozmarint szál, Addig-addig növekedtek, Vizen felül emelkedtek, S ott is összeöletkeztek. Miklós anyja ment sétálni, Megtalálta őket látni; Vizi buvárt elhivatá, Mind a kettőt kiásatá. Az egyiknek csináltattak Fejér márványkő koporsót, A másiknak csináltattak Vörös márványkő koporsót. Az egyiket eltemették Az oltárnak eleibe, A másikat eltemették Az oltárnak háta mögé. Az egyikből nevelkedett Fejér márvány liliomszál, A másikból nevelkedett Vörös márvány liliomszál. Ott is addig nevelkedtek, Mig össze nem ölelkeztek. Miklós anyja, hogy meglátá, Mind a kettőt leszakasztá, Talpa alá betapodá, S tövisbokorra rakatá. Ezt hogy látta Kádár Kata, Koporsóból feljajdula: »Éltünkben üldözőnk voltál, Békét holtunkban sem hagytál! Kiért Isten jót ne adjon, Szeretetlen társat adjon, Kenyeretlenség találjon, Mégis senki meg ne szánjon!«
Biró Máté
Ne menj el, ne menj el, Hires Biró Máté! Maradj a Rikába, Ne menj a városba, Király városába Királylány rabolni. Király szép leánya Hej, nem neked való! Selyem a ruhája, Halovány orczája; Liliom dereka Nem erdőre való! »Féket a fejébe, Gyémántköves féket Legjobbik lovamnak! Még ma el kell hoznom Király szép leányát, Gyönge Ilonáját!« Ne menj el, ne menj el, Hires Biró Máté! Menj legalább este, Ne menj fényes reggel; Otthon van a király Fényes nagy sereggel. »Nyerget a lovamra, Legjobbik lovamra, Szép aranyos nyerget! Az a fényes sereg Nem jár a nyomában Király leányának, Gyönge Ilonának.« Jaj, hiába kéri Tizenkét legénye Hires Biró Mátét, Rablók kapitányát. Sárga paripáján, Aj, csak elvágtata Király városába, Királylány rabolni. * * * Ihol jő, ihol jő Szép királykisasszony Szép selyem ruhában. Kinek minden szála Meg van aranyozva, Kinek hosszuságát Három leány hozza. Fordulj meg, fordulj meg Hires Biró Máté! Nem lesz ma jó dolgod, Sárga lovad horkol. »Csak tüszköl a portól.« Fordulj meg, fordulj meg, Hires Biró Máté! Lovad ágaskodik, Bizony rosszat érez. »Éles zabbal jól tartották, Sátés fűvel megvakarták, Azért ágaskodik, Azért bokrosodik.« Jaj, nem fordul vissza Hires Biró Máté, Vágtat egyenesen Királylány elébe, Templom ajtajához. Szép gyengén felkapá Király szép leányát, Gyönge Ilonáját, Aranyos nyergébe, S elvágtata véle Rablók tanyájára, Rika erdejébe. * * * »Jó napot, jó napot, Tizenkét szép legény!« Neked is jó napot, Hires Biró Máté! »Hamar megjártam-e, Tizenkét szép legény?« Jó hamar megjárád, Hires Biró Máté! Ott szépen levevé Aranyos nyergéből Király szép leányát, Gyönge Ilonáját. Szépen lefekteté Puha moha-ágyra, Ottan megölelé, Ottan megcsókolá, Két erős karjával Gyengén átkarolá Király szép leányát, Gyönge Ilonáját, Hires Biró Máté, Rablók kapitánya. Nézz ki csak az utra, Hires Biró Máté! »Mért néznék, mért néznék, Tizenkét szép legény?« Nem mondók-e neked, Hires Biró Máté! Király szép leánya, Hej, nem neked való. Selyem a ruhája, Halovány orczája; Liliom dereka Nem erdőre való! »Mit beszélsz, mit beszélsz, Tizenkét szép legény?« Kelj fel az ágyadból, Hires Biró Máté! Ahajt jő a király Fényes nagy sereggel. Hires Biró Máté Felszökék az ágyból, Puha moha-ágyból. Keresi a kardját, Aj! de nem találja; Keresi a lovát, Aj! azt sem találja. »Csak ti ne hagyjatok, Tizenkét szép legény!« Aj! az is elfut a Tizenkét szép legény. * * * Add meg magad egybe, Hires Biró Máté, Rablók kapitánya! * * * Jaj, mért nem hallgaték Legényim szavára! Mért nem fordulék meg, Mikor lovam horkolt, Mikor ágaskodék, Mikor bokrosodék Sárga-szin paripám! Szépen közbe vették Király katonái, Ott összekötözték, Nehéz vasba verték, Király városában Tömlöczbe vetették, Onnét fúdogálá Estétől reggelig Hires Biró Máté Szomoru énekét: »Ne menj el, ne menj el Hires Biró Máté! Maradj a Rikába, Ne menj a városba, Király városába, Királylány rabolni. Király szép leánya, Hej, nem neked való! Selyem a ruhája, Halovány orczája: Liliom dereka Nem erdőre való!« Ablak alá méne Király szép leánya, Gyönge Ilonája. Onnét meghallgatá Szomoru énekét Rablókapitánynak. Onnét haza méne Király szép leánya; Sirva feküvék le Szép selyem ágyába, Zöld selyem vánkosát Könnyével öntözé, Hires Biró Mátét El nem feledheté Király szép leánya, Gyönge Ilonája. Az árva leány. Ihon nevekedék Egy arany almafa, Körülfogta tövét Gyenge gyopár virág; Alatta üldögél Szegény árva leány. Köti koszoruját, Siratozza magát: »Sem apám, sem anyám Sem gondom viselő.« Az ajtón hallgatja Egy kevély katona: »Ne sirj, ne keseregj, Szegény árva leány, Leszek apád s anyád, Mint gondod viselő.« »Nekem bizony ne légy, Te kevély katona, Mert nekem is vagyon Jegyesem, gyürüsöm, Kiért én elvártam Hét szép esztendeig, Hét szép esztendeig, Teljes harmadnapig. De én még elvárom Hét szép esztendeig, Hét szép esztendeig, Teljes harmadnapig; De ha akkor sem jő, Én aztán elmegyek Az apáczák közé, Az apácza földre. Ott én, a mig élek, Istent is szolgálok, Ha pedig meghalok: Isten előtt állok.«
Az áspis kigyó
Lehajtám fejemet Csipke bokor alá, S kebelembe bujék Egy nagy áspis kigyó. Szivem szorongatja, Piros vérem szíjja, Gyenge derekamat Majd átalszakitja. »Vedd ki, apám, vedd ki, Kebelembe búját, Kebelembe bújót, A nagy áspis kigyót! Szivem szorongatja, Piros vérem szíjja, Gyenge derekamat Majd átalszakitja.« »Inkább elleszek én Az egy fiam nélkül, Mint hogy már ellennék Az egy kezem nélkül, Eredj az anyádhoz, Majd talán kiveszi.« »Vedd ki, anyám, vedd ki, Kebelembe bújót, Kebelembe bújót, A nagy áspis kigyót! Szivem szorongatja, Piros vérem szíjja, Gyenge derekamat Majd átalszakitja.« »Inkább ellennék én Az egy fiam nélkül, Mint hogy már ellennék Az egy kezem nélkül. Eridj a bátyádhoz, Majd talán kiveszi.« »Vedd ki, bátyám, vedd ki, Kebelembe bújót, Kebelembe bújót, A nagy áspis kigyót, Szivem szorongatja stb.« »Inkább elleszek én Az egy öcsém nélkül, Mint hogy már ellennék Az egy kezem nélkül. Eridj az ángyodhoz, Majd talán kiveszi.« »Vedd ki ángyom, vedd ki, Kebelembe bújót stb.« »Inkább elleszek én Kisebb uram nélkül, Mint hogy már ellennék Az egy kezem nélkül. Eridj az öcsédhez, Majd talán kiveszi.« »Vedd ki, öcsém, vedd ki Kebelembe bújót stb. stb.« »Inkább elleszek én Az egy bátyám nélkül, Mint hogy már ellennék Az egy kezem nélkül. Eredj a rózsádhoz, Majd talán kiveszi.« »Vedd ki, rózsám, vedd ki Kebelembe bujót, Kebelembe bujót, A nagy áspis kigyót! Szivem szorongatja, Piros vérem szijja, Gyenge derekamat, Majd átalszakitja.« »Inkább elleszek én Az egy kezem nélkül, Mintsem én ellennék A galambom nélkűl!«
Árva giliczéről
Oh! mint búsul kis gilicze, A ki társát elvesztette! Társát egy vad elkergette, Talán eddig meg is ölte. Én elmegyek arr’ a helyre, Hol kiomlott piros vére, Hol szakgatták szálkás húsát, Ott rakatok egy kápolnát, A csontjából kirakatom, A vérivel föliratom: Hogy vagyon az árva dolga, Ki hazáját rég elhagyta! Én egy igaz árva voltam Ki hazámat rég elhagytam, Víz mentére elindultam, Ha megtalálnám a társam A királyné ablakában Egy kis arany galiczkában Megtaláltam, de rabságban; Igy énekel bánatában: »Hej gilicze, kis gilicze, Mért jöttél te ilyen messze! Menj vissza te arr’ a helyre, Honnét jöttél ilyen messze!« S visszafordult arr’ a helyre, Honnét jött ilyen messzire, Fejét földre csüggesztette, Szárnyát széjjel terjesztette, Magát holttá eresztette: Hogy a társát elvesztette.
A sági biró leánya
»Jó estét, jó estét, Sági biróné asszony! Alszik-e, nyugszik-e Az én kedves galambom? Alszik-e, nyugszik-e Az én kedves galambom?« »Alszik már, nyugszik már Gombos nyoszolyában, Mit tudna csinálni Egy leány magában, Egy leány magában?« »Költse fel, költse fel, Hadd jöjjön a bálba; Hadd jöjjön a bálba, Zöld selyem ruhába, Kordovány csizmába, Tiz pár arany gyürü Legyen az ujjába, Legyen az ujjába, Az ujjába.« * * * »Ki volt az a legény, Ki engem keresett?« »Gyere ide, igyál, Majd megmondom mingyárt!« * * * »Huzzad, czigány, huzzad, Világos virradtig, Mig a sági biró Lánya el nem alszik!« Hagyd el, czigány, hagyd el, Hadd megyek pihenni, Kordovány csizmámból A vért kiönteni. Átkozott az apa, Kétszerte az anya, Ki este a lányát A tánczba bocsátja. Este elbocsátja, Reggelig nem látja, Reggel nyolcz órakor Már halva találja. »Nyisd ki, sasszony, nyisd ki, Leveles kapudat, Hadd vigyük be rajta A te szép lányodat!« * * * Harangoznak délre, De nem délebédre, Sági biró lányát Most teszik a földbe. Sági biró lánya El vagyon temetve, De az ő szép neve Nincsen elfelejtve.
Julia
Julia szép lány egykoron kimene Búzavirág szedni, a búza mezőbe; Búzavirág szedni, koszoruba kötni, Koszoruba kötni, magát ott mulatni. Fel is feltekinte a magas egekbe: Egy szép gyalog ösvény hát ott jődögél le. Azon ereszkedék fodor fejér bárány, A napot s a holdat szarva között hozván; A fényes csíllagot a homlokán hozta, Két szép arany perecz, aj! a két szarvába. Aj! a két oldalán két szép égő gyertya, Mennyi szőre, szála, annyi csillag rajta. Szóval mondja neki fodor fehér bárány: Meg ne ijedj tőlem, Julia szép leány! Mert most esett híjja szüzek seregének, Ha eljőnél velem, én oda vinnélek, A mennyei karok, a szent szüzek közé, Hogy betelnék veled azok kegyes rendje. A mennyei kulcsot adnám a kezedbe, Első kakasszókor jőnék nézésedre, Másod kakasszókor téged megkérnélek, Harmad kakasszókor téged elvinnélek. Az anyjához fordul Julia szép leány, Szóval mondja neki: anyám, édes anyám! Én is csak kimenék, búzavirág szedni, Búzavirág szedni, koszoruba kötni, Koszoruba kötni, magamat mulatni, Fel is feltekinték a magas egekbe: Egy szép gyalog ösvény hát ott jődögél le. Azon ereszkedék fodor fejér bárány, A napot s a holdat szarva között hozván; A fényes csillagot a homlokán hozta, Két szép arany perecz, aj! a két szarvába. Aj! a két oldalán két szép égő gyertya Mennyi szőre, szála, annyi csillag rajta. Szóval mondja nekem fodor fejét bárány: Meg ne ijedj tőlem, Julia szép leány! Mert most esett híja szüzek seregének, Ha elmennék vele, hogy oda vinnének, A mennyei karba, a szent szüzek közé, Hogy betelnék velem azok kegyes rendje. A mennyei kulcsot a kezembe adja, Első kakasszókor jőnek látásomra, Másod kakasszókor engemet megkérnek, Harmad kakas szókor engemet elvisznek. Sirass, anyám, sirass, éltemben hadd halljam, Hadd halljam éltemben, hogy siratsz holtomban! »Leányom, leányom! Virágos kertemben Első raj méhemnek gyenge lépecskéje, Gyenge lépecskének sárguló viaszsza, Sárga viaszszának földön futó füstje, Földön futó füstje s mennybe ható lángja! A mennyei harang huzatlan szólalék, A mennyei ajtó nyitatlan megnyilék, Jaj! az én leányom oda bevezeték.«
Kőmíves Kelemen
Elindult, elindult Tizenegy kőmíves, A tizenkettedik: Kelemen kőmíves, Hogy felépitenék Magas Déva várát. A mit nappal raktak Éjjel leduvada; A mit éjjel rajtak, Leduvadt nappalra. »Halljátok, halljátok Tizenegy kőmíves, – Én mondom tinektek, Kelemen kőmíves – Kinek felesége Hamarább jő ide, Öljük meg, s a vérét Keverjük a mészbe. Ugy ha megállitjuk Magas Déva várát: Gyönge asszonyvérrel.« Akkor éjjel láta Kelemenné álmot: Hogy vérkut fakada Az ő udvarában. »Kocsisom, kocsisom, Kedvesebb kocsisom! Huzd elé a hintót, Fogd be a lovakat! A hintó az enyém, A ló az uradé, Tiéd csak az ostor, Egyikét se kiméld! Gazdád halálára Ugyan hajts, ugyan hajts Déva vára felé!« A mikor meglátta Kelemen kőmíves, Imádkozni kezdett: »Istenem, Istenem, Adj egy ragya-hullást, Hogy a feleségem Veszejtse el utját!« Isten nem hallgatá, Ujra imádkozék: »Én édes Istenem, Sántitsd meg a lovat, A szekeret törd le, Hogy soha se jöjjön Dévavár elébe!« Nem hallja az Isten Kelemen kérését, Közelébb segíti Kedves feleségét. »Jó napot, jó napot, Tizenkét kőmíves!« – Egyik sem fogadja. – »Ugyan mi dolog ez, Tizenkét kőmíves? Másszor, ha köszöntem, Kétszer fogadtátok, Most kétszer köszöntem, S meg sem is halljátok!« »Fogadnók, fogadnók, Édes feleségem, De a halálodra Egy nagy törvényt tettünk.« Kicsi gyermeke volt, Megijedt az asszony, Kelemenné asszony. »Istenem, Istenem, Kicsi gyermekemet, Add ide bölcsőstől, Add ide előmbe!« Isten meghallgatta, Eleibe adta. Ada meleg esőt, Hogy megfereszthesse, Ada meleg szelet, Hogy elrengethesse. * * * Mikor elbucsuzék, Kedves jó urától, Szoptatós fiától, Megfogá szép gyengén Tizenegy kőmíves. A tizenkettedik: Kelemen kőmíves. Gyenge piros vérét Vékába ereszték, A kulimász közé Bele is keverték. S a mit nappal raktak, Éjjel megmarada, A mit éjjel raktak, Megmaradt nappalra. Felrakták, felrakták Magas Déva várát, Aj, belé is rakták Kelemen jó kedvét, Földi boldogságát. Házból sem megyen ki, Még sincs nyugovása, Éjjel is felveri Gyermeke sírása.
Szép Ilona
Isten jó nap, biró gazda, kelmed házában! »Hozott Isten, szép Ilona, az én házamban! Mért sírsz, mért sírsz, szép Ilona, az én házamban?« Én elhajtám ludaimat szép zöld pázsitra, Oda jöve biró fia, lúdam behajtsa, Agyon üté kelmed fia szép gunáromat! »Ne sírj, ne sírj, szép Ilona, szép gunárodért, Megfizetem szép gunárod, mondsza: mennyit ért?« Minden legkisebb tolláért egy-egy aranyat, Hátul legyező farkáért arany legyezőt, A szárnyáért, két szárnyáért, két arany tányért, A lábáért, két lábáért, két arany kalászt, A nyakáért, szép nyakáért, hat sing pántlikát, A fejéért, szép fejéért, egy arany almát, Abban égő két szeméért két arany gyertyát, Hajnal visító torkáért arany trombitát, Benne lévő költségéért hat font rizskását, A zuzáért, a májáért, hat fej káposztát. »Számtalan sok kivánsága szép Ilonának, Akasztófa helye tehát biró fiának!« Akasztófa olyan legyen, mint kinyilt rózsa, Két karom két szép karfája, akasztófája!
A székely katona
Izend meg, izend meg József császárunknak, Hogy mint vagyon dolga Vén katonájának; Szénája, abrakja Panaszos, lovának. Meguntam, meguntam Németet szolgálni, Még a mundérját is Nem akarnám látni, Sótalan kenyerét Könnyemmel áztatni. Anyám, édes anyám! Jó nevelő dajkám! Ki kilencz hónapig Méhedben hordoztál, Tizedik hónapban A világra hoztál: Tudom, édes anyám, Hogy te sok kint láttál, A mikor engemet A világra hoztál, S rengő bölcsőm mellett Gyakran megviradtál! Mikor feresztettél Gyenge meleg vízben, Feresztettél volna Forró lobogóban; Mikor takargattál Gyenge ruháidba, Takartál volna be Forró parázsába, S temettél volna el A földnek gyomrába!
Szép Julia
»Szép Juliám, szép leányom, Kertemben nyilt tulipánom, Ne szeresd te jobbágyodat!« »Nem szeretem jobbágyomat, Csak szeretem az ifiat, Szép ifiat, a lelkemet!« Jaj, kimene öreg király, Megfogatá az ifiat, Föltéteté csonka torony, Csonka torony tetejére. Hej, kimene szép Julia, Meglátá őt az ifiu: »Hej Juliám, szép Juliám, Kertbe nyiló szép violám, Menj be te is az apádhoz, Essél térdre eleibe, S mondd meg neki ilyen szókkal: Atyám, atyám, öreg király! Vétesse be az ifiat Csonka torony tetejéről, Ne veresse az esővel, Ne fútassa hideg széllel, Ne süttesse a napfénynyel!« Jaj, kiméne öreg király, Levéteté az ifiat Csonka torony tetejéről, Kiviteté sík mezőre, Sík mezőnek közepére, Ott őt mindjárt megöleté, Szívét, máját kivéteté, S Juliának haza küldé. Hogy meglátá szép Julia, Hogy megölték az ifiat, Fejét földre csüggesztette, Magát halni eresztette. Hogy meglátá öreg király, Hogy haldoklik Juliája: »Hej Juliám, szép leányom, Kertemben nőtt tulipánom! Ha én ezt igy tudtam volna, Dehogy megölettem volna, Fiamnak fogadtam volna, Királyságom, országomat, Mind mind neki adtam volna!«
Görög Ilona
»Bizony csak meghalok, Anyám, édes anyám! Görög Ilonáért. Bizony csak meghalok Karcsu derekáért; Karcsu derekáért, Piros orczájáért; Dombos ajakáért, A lenvirág szemü Görög Ilonáért.« »Ne halj, fiam, ne halj, Zetelaki László! Csináltatok néked Olyan csudamalmot, Kinek első köve Béla-gyöngyöt járjon, A második köve Sustákot hullasson, A harmadik pedig Szép suhogó selymet. Oda is eljőnek Szüzek, szép leányok Csudamalom látni. A tied is eljő Csudamalom látni: Szép Görög Ilona.« »Ereszszen el anyám, Édes lelkem anyám! Csudamalom látni.« »Ne menj fiam, ne menj, Szép Görög Ilona! Megvetik a hálót, Megfogják a halat.« »Bizony csak meghalok, Anyám, édes anyám! Görög Ilonáért. Bizony csak meghalok Karcsu derekáért; Karcsu derekáért, Piros orczájáért; Piros orczájáért, Dombos ajakáért, A lenvirág szemü, Görög Ilonáért.« »Ne halj fiam, ne halj, Zetelaki László! Csináltatok neked Olyan csudatornyot, Kinek szélessége Dunapartig érjen, Kinek magassága Az egekig érjen. Oda is eljőnek Szüzek, szép leányok Csudatorony látni. A tied is eljő Csudatorony látni, Szép Görög Ilona.« »Ereszszen, el anyám, Lelkem, édes anyám! Csudatorony látni!« »Ne menj, fiam, ne menj Szép Görög Ilona! Megvetik a hálót, Megfogják a márnát.« »Bizony csak meghalok, Anyám, édes anyám! Görög Ilonáért. Bizony csak meghalok Karcsu derekáért; Karcsu derekáért, Dombos ajakáért; Dombos ajakáért, Piros orczájáért, A lenvirág szemü Görög Ilonáért.« »Halj meg, fiam, halj meg, Zetelaki László! Oda is eljőnek Szűzek, szép leányok Csudahalott látni. A tied is eljő Csudahalott látni, Szép Görög Ilona.« »Édes lelkem, anyám, Ereszszen el engem Csudahalott látni; Csudahalott látni, Ki érettem meghalt.« »Ne menj, fiam, ne menj, Csudahalott látni. Megvetik a hálót, Megfogják a márnát, Anyjától elviszik Szép Görög Ilonát.« Nem hallgat anyjára, Bémegyen a házba, Ottan felöltözik Kék selyem ruhába. A lábára húza Piros patkós csizmát. A fejére köte Piros selyem ruhát, Elejibe köte Fejér előkötőt. »Kelj fel, fiam, kelj fel, Zetelaki László! Kiért te meghaltál, Az uton jődögél. Kelj fel, fiam, kelj fel, Zetelaki László! Kiért te meghaltál, Belépe a házba!«
* * * »Láttam én halottat, De ilyent soha sem, Kinek az ő lába Felszökőleg álljon, Kinek az ő karja Ölelőleg álljon, Kinek az ő szája Csókolólag álljon, Ki föl is ébredjen, Csak én megcsókoljam!«
A fogoly katona
Leszállott a páva Tengernek partjára, Tengernek partjáról Nagy török császárnak Dali udvarába. Onnét szálla páva Kényes páva madár Tömlöcz ablakára: Ottan fúdogálá Szomoru énekét, Szomoru fogságban, Egy székely katona: »Hej páva, hej páva! Császárné pávája!… Ha én páva volnék, Jó reggel felkelnék, Folyóvizre mennék, Folyóvizet innám, Szárnyim csattogtatnám, Tollamat hullatnám. Fényes tollaimat Szép leány fölszedné, Az ő édesének Kalapjába tenné, Bokrétába kötné.« Hát ott üldögéle Czifra ablakába’ Császár szép leánya, Gyönge violája. Ahajt meghallotta Szomoru énekét Székely katonának. »Nyiss ajtót, nyiss ajtót, Fegyveres istrázsa! Császár szép leánya, Gyönge violája Tőled azt kivánja. Ki vagy te, ki vagy te, Énekes katona?« »Nem látod: rab vagyok? Térdig vasban vagyok. Székely fiu voltam, Bátor fiu voltam, Most semmi sem vagyok, S mégis a strázsának Számolni kell rólam.« »Velem jösz te mostan Énekes katona!« »Hova menjek én el, Császár szép leánya?« »Czifra palotámba, Éjjeli szállásra.« »Nem látod: rab vagyok? Térdig vasban vagyok.« Ottan levéteté Nehéz vasat róla Fegyveres strázsával; Ottan átölelé Szegény székely legényt Két gyenge karjával; Onnét elvezeté Czifra palotába, Ottan lefekteté Puha selyem-ágyba. »Enyém vagy te mostan, Szép fogoly katona!« »Van nekem szeretőm, Császár szép leánya!« Ajtón hallgatózék A nagy török császár. »Nyiss ajtót egyszerre, Beste-lélek lánya!« Jaj, nem nyitá ajtót, Berugá a császár, A nagy török császár. Székely katonának Ott fejét elvette, Testét a tengerbe Belé is vetette. »Hát te, beste-lélek, Három halál közül Melyiket választod? Vizbe vettesselek? Megégettesselek? Vagy halálig tartó Tömlöczbe vesselek?« Jaj, hiába kéri Császár szép leánya, Gyönge violája, A nagy török császárt. Vizbe nem vetteté, Tüzbe nem vetteté, Záratá toronyba, Szomoru fogságba. Onnét siratozá Szép fogoly katonát, Onnét fúdogálá Szomoru énekét Székely katonának. Szomoru énektől Éjjel sem alhaték, Nappal sem nyughaték A nagy török császár. »Hozzátok elémbe Beste-lélek lányát!« Eleibe vitték. »Hát te mit énekelsz, Beste-lélek lánya? Éjjel nem alhatom, Nappal nem nyughatom.« »Szomoru énekét Székely katonának.« »Egyszerre vigyétek, A tüzbe vessétek!« Egyszeribe vitték, A tűzbe vetették. Tűz meg nem égette Császár szép leányát, Gyönge violáját. »Egyszerre vigyétek, Tengerbe vessétek Beste-lélek lányát! Székely katonához!« Egyszeribe vitték, Tengerbe vetették. Tenger béfogadta, Szépen eltakarta, Székely katonával Egy helyre habarta Császár szép leányát, Gyönge violáját!
Ángyom, ángyom, édes ángyom!
Ángyom, ángyom, édes ángyom! Kell-e bunda más világon? Kell-e bunda más világon? Ángyom, ángyom, édes ángyom! Nem kell bunda, sem köpönyeg, Mert a pokol ugy is meleg!
Már minálunk megismerni ugy lehet...
Már minálunk megismerni ugy lehet, Ki nem magyar, német plundrát viselget, A fején nagy emeletes kalapot, A lábán meg gumilásztin papucsot. Már minálunk megismerni ugy lehet, A ki magyar, magyar ruhát viselget, Sarkantyut meg darutollas kalapot, Avval kiván a mainál jobb napot.
Egybegyültek, egybegyültek a miskolczi lányok...
Egybegyültek, egybegyültek a miskolczi lányok, Ej, huj, ej, huj! a miskolczi lányok. Lisztet kértek, lisztet kértek, egy kis markocskával, Ej, huj, ej, huj! egy kis markocskával. Összegyurták, összegyurták turós gombiczának, Ej, huj, ej, huj! turós gombiczának. Kitálalák, kitálalák egy nagy lapitóra, Ej, huj, ej, huj! egy nagy lapitóra. S mind megette, s mind megette a papné kutyája, Ej, huj, ej, huj! a papné kutyája. D’ úgy megütték, d’ úgy megütték a laskanyujtóval, Ej, huj, ej, huj! a laskanyujtóval, Hogy megdöglött, hogy megdöglött a papné kutyája, Ej, huj, ej, huj! a papné kutyája, Igy lett vége, így lett vége a miskolczi bálnak, Ej, huj, ej, huj! a miskolczi bálnak.
Mikor én nőtlen voltam, oda!
Mikor én nőtlen voltam, oda! A sarkantyum azt peregte, oda! Sörre, borra, pálinkára, oda! Leányoknak pántlikára, oda! De mikor megházasodtam, oda! Az én patkóm azt kopogta, oda! Sóra, borsra, egy font husra, oda! Feleségemnek papucsra, oda! Hát most, hogy megöregedtem, oda! A bocskorom azt csoszogja, oda! Csiszsz, csoszsz el a templomba, oda! Onnét meg a koporsómba, oda!
Lányok fonják a lenszöszt...
Lányok fonják a lenszöszt, Beszélgetik maguk közt: Jaj, anyám, a fonás! Nehéz a várakozás. Czipőt veszek, szülöttem, Csak ne sirj, rijj előttem. Jaj, anyám, jó anyám, Nem az az én nyavalyám! Szoknyát veszek, szülöttem, Csak ne sirj, rijj előttem. Jaj, anyám, jó anyám, Nem az az én nyavalyám! Legényt hozok, szülöttem, Csak ne sirj, rijj előttem, Ugy, anyám, jó anyám, Ez ám az én nyavalyám!
Pesten jártam iskolába, kukk!
Pesten jártam iskolába, kukk! Pesten jártam iskolába, Térdig jártam a rózsába, kukk! Lehajoltam, szakasztottam, kukk! Lehajoltam, szakasztottam, Kedves galambomnak adtam, kukk!
Berki, Berki, szegény Berki...
Berki, Berki, szegény Berki, Mért haltál meg, szegény Berki? Azért halt meg szegény Berki, Mert nem adtak jó bort neki. Adtak volna jó bort neki, Jó bort adtak volna neki, Adtak volna jó bort neki, Most is élne szegény Berki. De nem adtak jó bort neki, Azért halt meg szegény Berki, Adtak volna jó bort, neki, Most is élne szegény Berki. Hát ne mondja nekem senki, Hogy meghalt a szegény Berki, Azt se mondja nekem senki, Mért halt meg a szegény Berki. Azért halt meg szegény Berki, Mert nem adtak jó bort neki, Adtak volna jó bort neki, Most is élne szegény Berki!
Jere hozzám vacsorára...
Jere hozzám vacsorára, Apró vágott káposztára, – Bejöhetsz, szivem, bátran! Hej, nem merek én bemenni, Ó, én édes angyalom! A gyertyának világánál Észrevesznek, csillagom! Vedd el a gyertyának hamvát, Nem látják meg a világát, – Bejöhetsz, szivem, bátran! Hej, nem merek én bemenni, Ó, én édes angyalom! A kutyának ugatásán Észrevesznek, csillagom! Vess egy darab konczot neki, Az ugatást elfelejti, – Bejöhetsz, szivem, bátran! Hej, nem merek én bemenni, Ó, én édes angyalom! A csizmámnak kopogásán Észrevesznek, csillagom! Köss keszkenőt a sarkára, Nem hallik a kopogása, – Bejöhetsz, szivem, bátran! Hej, nem merek én bemenni, Ó, én édes angyalom! Az ajtónak csikorgásán Észrevesznek, csillagom! Hájazd meg az ajtó sarkát, Nem hallják a csikorgását,– Bejöhetsz, szivem, bátran! Hej, nem merek én bemenni, Ó, én édes angyalom! Ajakunknak czuppanásán Észrevesznek, csillagom! Hej, te vitéz! hát te mit érsz? Ha még csókolódni is félsz! Elmehetsz már dolgodra, Nem szorultam csókodra!
Hozott bátyó feleséget...
Hozott bátyó feleséget, S csinált egy nagy vendégséget, Sok vagyont is kapott vele, Szuszék, láda, mind megtele. Még tehént is hármat hoztak, De mind visszabogároztak!
Aluszol-e, te juhász?
– Aluszol-e, te juhász? Aluszol-e, te juhász? – Jaj, jaj, dehogy alszom, Csakis szunyadozom. – Öttél-e ma, te juhász? Öttél-e ma, te juhász? – Jaj, jaj, _öt télnek_ a nyarát, Öt télnek a nyarát. – Ittál-e ma, te juhász? Ittál-e ma, te juhász? – Jaj, jaj, itt állok, uram, Itt állok, uram. – Jártak-e ma farkasok? Jártak-e ma farkasok? – Jaj, jaj, nem is angyalok, Nem is angyalok. – Vittek-e el báránykát? Vittek-e el báránykát? – Jaj, jaj, nem is hoztak, Nem is hoztak! – Futottál-e utána? Futottál-e utána? – Jaj, jaj, nem is előtte, Nem is előtte!
Azt üzenték a malomból...
Azt üzenték a malomból, Kell-e leány vagy nem? Uram, Jézus, mit csináljak: Elvegyem-e vagy nem? Olyan rongyos a szoknyája. Megijedtem tőle, Szüz Mária, Szent József, Ments meg engem tőle! Ördög vigye, ha elveszem, Bajom meggyül vele; Ha a mennykő meg nem üti, Megüt engem vele!
Szegény panyókás németí...
Szegény panyókás németí,
A gazdasszony nem szereti.
Bizony isten, majd meglopik,
Halahula,
Egy likas selyem kalapik,
Halahula.
Az enyim madar gazdasszony
Hogy megsétálni piaczon,
Madar katonát meglátik,
Halahula,
Komplimentom megcsinálik,
Halahula.
Madar katonát meglátik,
Komplimentom megcsinálik,
Szegény német csak busulik,
Halahula,
Hogy gazdasszony nem szeretik,
Halahula.
Férjhez adnám a lányomat...
Férjhez adnám a lányomat, Csillagomat, galambomat; Kicsinke még, hadd nőjjön még, Kicsinke még, hadd nőjjön még. A lányok közt legszebb virág, Feje tetején holdvilág; Kicsinke még, hadd nőjjön még, Kicsinke még, hadd nőjjön még. Általugrotta az L-et, Paphoz vinni mégse kellett, Kicsinke még, hadd nőjjön még, Kicsinke még, hadd nőjjön még. Esztendeje hatvankettő, Foga sincsen csak vagy kettő; Kicsinke még, hadd nőjjön még, Kicsinke még, hadd nőjjön még. Csak két foga áll istrázsát, Alig rágja a hig kását; Kicsinke még, hadd nőjjön még, Kicsinke még, hadd nőjjön még.
Már ezután her fon Peti...
Már ezután her fon Peti, Még a bolond is neveti. Csizmadia voltam, De már kabát rajtam! Szolgáló is kalapot tesz, Seprü helyett parizolt vesz, Dolgozni nincs kedve, Morog mint a medve. Favágó is kabátot vesz, Mindjárt tekintetes úr lesz. Nem köszön az ácsnak, Volt jó barátjának!
Három bokor saláta...
Három bokor saláta, Kántor Teri kapálta, Egyél dzsidás belőle, Isten ugyse! megveszekedel tőle. Kántor Teri azt hiszi, A kapitány elveszi; Ne félj, Teri, előre, Isten ugyse! semmi sem lesz belőle. Elment már a regiment, A házasság füstbe ment, Kántor Teri itt maradt – Isten ugyse! – két szék közt a pad alatt.
Veres bársony kendőt veszek...
Veres bársony kendőt veszek,
Mellé szagos rózsát teszek,
Hajrá, haj!
Szagos leszek, merre járok,
Ugy szeretnek a szép lányok,
Hajrá, haj!
Végig mentem a nagy soron,
Kiállott rám a sok asszony,
Hajrá, haj!
Bárcsak egy nagy eső lenne,
Hogy az asszony mind bemenne,
Hajrá, haj!
Túl a Tiszán, a berekbe,
Rózsa terem a kenderbe,
Hajrá, haj!
Mondd meg, öcsém, a hugodnak:
Jó leszek én sógorodnak,
Hajrá, haj!
Még azt mondja az anyám, az anyám...
Még azt mondja az anyám, az anyám, Ne vegyek nőt ily korán, ily korán. Majd ha az eszem megnőtt, Jobb lesz akkor venni nőt, venni nőt. De nem várok, nem biz én, nem biz én, Házasodom az idén, az idén; Mert ha megnő az eszem, az eszem, Tudom, akkor nem teszem, nem teszem!
Haragszom én az olyanra...
Haragszom én az olyanra: Ki az embert kicsúfolja, Mert az ember: köszörükő, Zörög-börög, mint a mennykő. Haragszom én az olyanra: Ki az asszonyt kicsúfolja, Mert az asszony: pergő rokka, Kettőt fordul egy hajtóra. Haragszom én az olyanra: Ki a leányt kicsúfolja, Mert a leány: arany alma, Fölillik az almárjomra.
Az erdőben fiatal fa...
Az erdőben fiatal fa, Meghajlott az ága, Az alatt van piros rózsa S bimbós majoránna: Az alatt van egy vetett ágy, De nem borsó szalma, Abban fekszik Andi Miska, Gombos dolományba. Előtte áll Mariskája Lángszin szoknyájába, Ha nem lángszin szoknyájába, Kurta rokolyába! Mind azt mondja: »Miska uram, Szokjék becsületre.« »Szoktam volt én Maris asszony Még ennek előtte.« Nem kár volna őket Tentába keverni, Aranyos rámába Szépen lerajzolni…
A kisasszony Pozsonyban...
A kisasszony Pozsonyban, Krinolinban! A kisasszony Pozsonyban, Krinolinban! A kisasszony Pozsonyban, Selymet lopott a boltban, Reczeficze, krinolinban! A kisasszonyt megcsipték, Krinolinban! A kisasszonyt megcsipték, Krinolinban! A kisasszonyt megcsipték, Selymet tőle elvették, Reczeficze, krinolinban! »Ne bántson engem az úr, Krinolinban! Ne bántson engem az úr, Krinolinban! Ne bántson engem az úr, Mert az apám földes úr, Reczeficze, krinolinban!« »Ha az apád földesúr, Krinolinban! Ha az apád földes úr, Krinolinban! Ha az apád földes úr, Selymet lopni ne tanulj, Reczeficze, krinolinban!«
Huzzák a harangot...
Huzzák a harangot, Sírnak az asszonyok; Harmad napja vagyon, Elek oda vagyon. Mondják vala nagyon, Gegő ütte agyon; Gegő mondja nagyon: Én nem üttem agyon. Az Egres tetején Egy fa alatt vagyon, Ott sem Isten nyila, A bor ütte agyon.
Meg ne mondja, komámasszony...
Meg ne mondja, komámasszony,
Az uramnak,
Hogy eladtam a zabomat
A zsidónak;
Hogyha kérdi, mondja kend:
Egy szemét sem látta kend,
Komámasszony!
Meg ne mondja, komámasszony,
Az uramnak,
Hogy eladtam a búzámat
A zsidónak;
Ha megtudja, jól megver,
Az lesz nekem jó reggel,
Komámasszony!
Jöjjön, menjünk, komámasszony,
Ki a hegyre,
Felülünk a boros hordó
Tetejére;
Kifurjuk az oldalát,
Csapjunk egy kis figurát,
Komámasszony!
A tárnoki hires urak...
A tárnoki hires urak,
Sárirom!
Mindig a korcsmában vannak,
Sárga liliom!
Czifra bot van a kezükben,
Sárirom!
Egy krajczár sincs a zsebükben,
Sárga liliom!
Nincsen dézsma, nincsen robot...
Nincsen dézsma, nincsen robot,
Mégis csak ütik a dobot,
Seje ridi radóra!
Hat ökrömet elviszik az adóba.
Zireg-zörög ablak, ajtó,
Gyün be rajt a végrehajtó,
Seje ridi radóra!
Dunyhát, vánkost fölirják az adóba.
A faluba lótnak-futnak,
Jaj a tyuknak, jaj a ludnak,
Seje ridi radóra!
A vak récze nem elég az adóba.
Lótnak-futnak idestova,
Ez az élet de mostoha!
Seje ridi radóra!
Czifra dunyha nem elég az adóba.
Fölirnak ott minden szeget,
A mit csak ott irni lehet,
Seje ridi radóra!
Tunikát is elviszik az adóba.
Mikor én nőtelen voltam...
Mikor én nőtelen voltam, A kapuba kiállottam: Egyet-kettőt kurjantottam, Mindjárt tudták, hogy én voltam. De mióta házas vagyok, A kapuba kiállhatok, Akármennyit kurjanthatok, Még sem tudják, hogy én vagyok.
Meg is házasodnám...
Meg is házasodnám,
Nem tudom mit tegyek:
Fiatalt vagy vénet,
Vagy özvegyet vegyek?
Kutya ezer teringette,
Csavargós életje!
Ihajaja, jaj!
Ha papleányt veszek,
Mindég imádkozik,
A szép deákokkal
Könnyen barátkozik.
Kutya ezer teringette,
Csavargós életje!
Ihajaja, jaj!
Ha fiatalt veszek,
Nem tud czipót sütni,
Ha vendégek jönnek,
Nem tudja traktálni.
Kutya ezer teringette,
Csavargós életje!
Ihajaja, jaj!
Ha özvegyet veszek,
Az mindég szomorú,
Annak minden szava
Egy égi háború.
Kutya ezer teringette,
Csavargós életje!
Ihajaja, jaj!
Igy hát egész holtig
Szerencsétlen leszek,
Nem kell a házasság,
Inkább barát leszek.
Kutya ezer teringette,
Csavargós életje!
Ihajaja, jaj!
Biró uram, bátyám uram!
Biró uram, bátyám uram! Mért ülök én kalodában? Hogy szeretőmnél találtak, Abban de nagy hibát látnak! Hej biróné, komámasszony! Szánakozzék bánatomon. Csak innen kiszabadítson, Magát is meglátogatom.
Egy leánynyal megkináltak...
Egy leánynyal megkináltak, De nem tudom, mit csináljak: Elvegyem, vagy retiráljak. Szép a leány s elég víg, De az esze igen híg!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)