»Bizony csak meghalok, Anyám, édes anyám! Görög Ilonáért. Bizony csak meghalok Karcsu derekáért; Karcsu derekáért, Piros orczájáért; Dombos ajakáért, A lenvirág szemü Görög Ilonáért.« »Ne halj, fiam, ne halj, Zetelaki László! Csináltatok néked Olyan csudamalmot, Kinek első köve Béla-gyöngyöt járjon, A második köve Sustákot hullasson, A harmadik pedig Szép suhogó selymet. Oda is eljőnek Szüzek, szép leányok Csudamalom látni. A tied is eljő Csudamalom látni: Szép Görög Ilona.« »Ereszszen el anyám, Édes lelkem anyám! Csudamalom látni.« »Ne menj fiam, ne menj, Szép Görög Ilona! Megvetik a hálót, Megfogják a halat.« »Bizony csak meghalok, Anyám, édes anyám! Görög Ilonáért. Bizony csak meghalok Karcsu derekáért; Karcsu derekáért, Piros orczájáért; Piros orczájáért, Dombos ajakáért, A lenvirág szemü, Görög Ilonáért.« »Ne halj fiam, ne halj, Zetelaki László! Csináltatok neked Olyan csudatornyot, Kinek szélessége Dunapartig érjen, Kinek magassága Az egekig érjen. Oda is eljőnek Szüzek, szép leányok Csudatorony látni. A tied is eljő Csudatorony látni, Szép Görög Ilona.« »Ereszszen, el anyám, Lelkem, édes anyám! Csudatorony látni!« »Ne menj, fiam, ne menj Szép Görög Ilona! Megvetik a hálót, Megfogják a márnát.« »Bizony csak meghalok, Anyám, édes anyám! Görög Ilonáért. Bizony csak meghalok Karcsu derekáért; Karcsu derekáért, Dombos ajakáért; Dombos ajakáért, Piros orczájáért, A lenvirág szemü Görög Ilonáért.« »Halj meg, fiam, halj meg, Zetelaki László! Oda is eljőnek Szűzek, szép leányok Csudahalott látni. A tied is eljő Csudahalott látni, Szép Görög Ilona.« »Édes lelkem, anyám, Ereszszen el engem Csudahalott látni; Csudahalott látni, Ki érettem meghalt.« »Ne menj, fiam, ne menj, Csudahalott látni. Megvetik a hálót, Megfogják a márnát, Anyjától elviszik Szép Görög Ilonát.« Nem hallgat anyjára, Bémegyen a házba, Ottan felöltözik Kék selyem ruhába. A lábára húza Piros patkós csizmát. A fejére köte Piros selyem ruhát, Elejibe köte Fejér előkötőt. »Kelj fel, fiam, kelj fel, Zetelaki László! Kiért te meghaltál, Az uton jődögél. Kelj fel, fiam, kelj fel, Zetelaki László! Kiért te meghaltál, Belépe a házba!«
* * * »Láttam én halottat, De ilyent soha sem, Kinek az ő lába Felszökőleg álljon, Kinek az ő karja Ölelőleg álljon, Kinek az ő szája Csókolólag álljon, Ki föl is ébredjen, Csak én megcsókoljam!«
