Barna kis lány megy az utczán nevetve,
Kapitány ur megy utána sietve.
»Megállj, megállj, barna kis lány, egy szóra,
Hisz te vagy a szivem vigasztalója.«
»Nevetnem kell kapitány úr szavára,
Mért állit meg egy magyar lányt hiába?
Van már nékem szép szeretőm, közlegény,
Kit nem adnék százezer kapitányért.«
»Meghalt már a kedvesed a csatába,
Borulhatsz már kapitány úr karjába!«
»Hogyha meghalt, szálljon áldás sirjára,
Nem borulok kapitány úr karjába!«
