Szegény Rózsa Sándor
Fölült a lovára,
Arany szélü gatyaszára
– Sej, haj! –
Ugy lebeg utána.
Csillagok, csillagok
Szépen ragyogjatok!
Hires magyar betyároknak
– Sej haj! –
Útat mutassatok!
Mennek a pusztába
Szegednek környékén,
Utánuk mén a vármegye
– Sej, haj! –
Rádainak élén.
El is fogták őket,
Viszik a tömlöczbe,
Ott van köztük Rózsa Sándor
– Sej, haj! –
Talpig vasba verve.
Odamén az anyja,
Hogy őtet sirassa.
»Ne sirasson édes anyám,
– Sej, haj! –
Nem vagyok meghalva!«
»Hogyne siratnálak,
Mikor vasban látlak!
Holnapután nyolcz órakor
– Sej, haj! –
Fölakasztva látlak!«