Ifjúság, mint sólyommadár,
Addig víg, míg szabadon jár.
De énnékem szegénynek, már
Szívem víg örömet nem vár.
Hol mások járnak kettessen,
Mint egy Apolló, kedvessen;
Fejem lehajtván könnyessen,
Nézek csak nagy keservessen.
Mennék én is, ha mehetnék,
Szárnyamra ha fölkelhetnék;
Így magányossan nem élnék:
Mint madár, társat keresnék.
De meg vagyok határozva:
Szabad fejem be van zárva;
Olyan vagyok, mint az árva,
Nagy bánatban elfáradva.
Adja isten, hogy lehessek:
Valaha veled élhessek!
Ezt óhajtja ez a lélek,
Akié ez a kis ének.
Barslédec (Bars)
Forrás: Ortutay Gyula – Magyar Népdalok
